Látogatók

2014. október 27., hétfő





Mialatt az Igézők-ről várom a visszajelzéseket, nem tétlenkedek. /nem szokásom/
Belekezdtem a Morwen sorozat ( úgy tűnik, már rajta marad ez a megnevezés) 3. kötetének átolvasásába, amit majd szépen sorban követ a többi is. Hangolódok az utolsó rész megírására. A társaság már mocorog a fejemben.  
Addig is itt ez a kicsike részlet.
Amikor ezt olvastam, az jutott eszembe, milyen távolra kerültünk azóta ettől a békés hangulattól és milyen nagyon sok minden történt - csupa visszavonhatatlan dolog.
 
"Hozzábújtam és megöleltem, arcomat a nyakához szorítottam, beszívtam a bőrének illatát.
Átfogta a derekamat, egyik keze a hátamat simogatta.
- Néha ébren álmodozok - súgtam a bőrére, a szempillámmal végig cirógattam az állkapcsát.
 –Azt hazudom magamnak, hogy még halandó vagyok, hogy normális életet élek. Ízletes ételeket
eszem, édességeket majszolok, érzem az ízeket, a napfényben sétálok, barátnőim vannak, akikkel
ostoba nőcis dolgokról fecsegek. Elképzelem, milyen lenne, ha átlagos pár lennénk, dolgoznánk,
 aztán este alig várnánk, hogy munka után találkozzunk. Nem lennének szuper képességeink,
nem lenne az életünk része a pusztítás, nem ölnénk szemrebbenés és lelkiismeret furdalás nélkül. Gyerekeket csinálnánk, akik ránk hasonlítanak, akik olyanok, mint te meg én… - mondtam.
Éreztem, hogy a nyaki ütőere gyorsabban dobol az arcbőröm alatt. Úgy fordította a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
- Olyan édes, bús emlékfoszlányokat keltesz életre bennem, amelyekről én már szinte meg is feledkeztem. Nem tudom, milyen érzés embernek lenni, emberként élni. Elfeledtem, iszonyú régen
 volt. Nincs róla valóságos emlékem. Nem tudom milyen a gyümölcsök húsának íze, az öregedés megállíthatatlan folyamata, a betegség, az egyszerű hétköznapi örömök mámora. A fájdalmak
elkoptak, a vágyaim megváltoztak, átalakultak.
- És hiányzik? – kérdeztem halkan. Az arcán láttam, hogy töpreng, mielőtt válaszol.
- Vannak dolgok, amik igen, viszont egy csomó mindent nem cserélnék el a halandóságért, nem szoktam ezen töprengeni, már nagyon régen nem.
- Akkor álmodj velem!"
/Lángoló máglya részlet
3. rész /

2014. október 24., péntek

Tesztolvasóknál az Igézők!
Egy visszajelzés már jött.  :)

Míg a többire várok, próbálkozom a borítókkal. Ez az első terv.
Milyen?