Látogatók

2017. december 17., vasárnap

Beszámoló a könyvbemutatóról



Üdvözlet!

Jöjjön a beszámoló!
2017.12.16-án a KMK Csillagszóró Könyvkarácsony programján megjelent az Ikrek hava, ahol könyvbemutatóval és dedikálás alkalmával debütált a regény. Helyszín a Nyugati téri Alexandra Könyvesház volt. 
Hát, gyerekek! Én ekkora bazi nagy könyvesboltban még nem voltam. Egyszerűen gyönyörű. Egy könyves Kánaán.

Kezdem azzal, hogy a bármilyen nyilvános szereplés -főleg közönséghez történő beszéd ráadásul mikrofonnal- számomra a nagyhalál. Nem viccelek. Sokan vannak, akik megveszekedetten tepernek, hogy akárhol szerepelhessenek legalább egy picit… na, én nem tartozom közéjük. Részemről kiválóan elvagyok a kis introvertált alkotói világomban, köszönöm szépen. Ám, ez az a pillanat volt, amikor nincs mese. 

A könyvbemutatót Róbert Katalin moderálta, ahol is Lylia Bloom írónővel felváltva válaszolhattunk a kérdésekre és mesélhettünk a könyveinkről. Jó volt a hangulat. Kata remek, rutinos moderátor, olyan pozitív kisugárzással, hogy az ember nem is tud mást érezni a közelében, mint könnyedséget. Nekem is segített oldódni. 

Lyliát már régebben ismerem, ugyan csak virtuálisan tartottuk a kapcsolatot, nagyon kedves és mindig egy hullámhosszon vagyunk. Élőben is éppen olyan, amilyennek elképzeltem.
Róbert Katalin, Lylia Bloom és Ash + a para :)



A beszélgetés első pillanataiban még érezhetően izgultam, de aztán oldódott a feszültségem. Remélem, a hallgatóság számára érthetően beszéltem. Nagyon köszönöm mindazoknak, akik eljöttek, kíváncsiak voltak és meghallgatták a bemutatót.
A dedikálás már sokkal lazábban ment. Mindig nagy öröm személyesen találkozni azokkal az emberekkel, akik azért jönnek el, mert szeretik az írásainkat és pár kedves mondat erejéig kötetlenül tudunk beszélgetni egymással. Köszönet nektek! 

Lylia Bloom és én.

Most pedig jöjjenek a személyes jellegű dolgok!
Elsőként Tibivel (Rácz-Stefán Tibor -Ha valaki nem tudná, ki ő, nézzen gyorsan utána!) futottam össze. A nyári Könyvhéten épp csak köszöntünk, mert szétszórt voltam és az események elragadtak, de most végre alkalmam volt kicsit beszélgetni vele és megköszönni neki, hogy bármilyen kérdéssel, kéréssel fordulok hozzá kiadós témákkal kapcsolatban, ő mindig gyorsan és nagyon segítően válaszol. 😊
Sikerült találkoznom az Ikrek hava szerkesztőjével, Kozma Rékával is. Réka! Köszönöm a munkádat. Nem tudom, mit hoz a jövő, de örülnék, ha még dolgozhatnánk együtt.

Katát már fentebb említettem. Kata, neked is köszönöm, hogy segítséget nyújtottál a kérdésekkel és jól fogadtad a kezdő szereplési parázásomat. 

Varga Bea (On Sai) olyan remekül kézben tartotta az eseményeket a maga kedves határozottságával, hogy biztosan tudom, ő egy hadihajó flottát is simán eldirigálna. 

Köszönöm a kiadó munkatársainak, akik a könyv anyagán dolgoztak. Jó ennek a csapatnak a tagja lenni.


Számomra igen kedves ismerősök is eljöttek, akiknek nagyon örültem. Ha majrézol, sokat jelent, amikor kedves baráti arcokat látsz magaddal szemközt. Köszönöm Krisztinek, Bamnak, Emikének, Orsinak, Zitának- akivel végre összejött a találkozás. 

Külön köszönet a barátaimnak, Sziszinek és Cintinek és a drága-drága családomnak a támogatásért és a biztatásért, akik velem voltak és hősiesen állták a sarat. Laci, neked köszi a fotózást! 
Egy biztos, ők sem láttak/hallottak még nyilvánosan beszélni. Apukám azt mondta: Az elején látszott, hogy izgulsz, de aztán belejöttél. 😉😊
Ez így nekem elég is. 💟
Ja! És reggel indulás előtt a szomszédasszonyomtól kaptam egy üveg pezsgőt és gratulált. 😁 

Sziszinek dedikálok
Végül egy kis leltár.

A 2017-es év szenzációs volt az írói pályafutásom alatt. Mérföldkő - ha úgy tetszik.
Egy éven belül két regényemet adta ki a Könyvmolyképző Kiadó. Kétszer kaptam meg a lehetőséget, és ha nem is dicskekszem vele eleget, hihetetlenül boldog és büszke vagyok. 💃💗
14 könyv a Publionál és most ez a kettő, amik már boltokban is vannak.
Akik hosszú évek óta figyelemmel kísérik az írói munkásságomat, tudják mennyi munka, remény és várakozás vezetett el idáig. Olyan ember vagyok, aki a feladatra koncentrál.  Bevallom, eszméletlen energiát, időt és reményeket toltam már bele ebbe a pályába és most úgy érzem, megérte. Az igazi jutalom az lesz, ha ti kedves Olvasók szeretitek, amiket írok.



Hogy is szokták?
A köszönetnyilvánításokból nem maradhat ki a MÁV, a BKK, akik az utazást segítették és a  Zwack Unicum Nyrt. a feszültségoldás nagymestere.
Puszi!
Ash