Látogatók

2017. február 23., csütörtök

Farasok között - mert ez is egy romantikus történet



A tegnapi fantasy töredék után, ma egy romantikus regényemből hoztam részletet. 
Farkasok között

Az e-book mindössze 600,- HUF és cserébe kapsz egy nagyon kellemes élményt.


Tegyetek vele egy próbát, amíg a következő megjelenő regényemre vártok! 



"Fura zajok szüremlettek át a szomszédból. Dobogás, dübörgés és csörömpölés bántó hangja verte fel az éjszakai csendet. Feszülten ültem fel, a zaj Richard szobájából jött. Mintha dulakodna valakivel. Csomóba ugrott a gyomrom. Mi a pokol történik odaát? Talán verekszik valakivel?
Magamra rántottam a hotel fehér köntösét és kimentem a folyosóra. Itt már tisztábban hallottam, hogy Richardtól jönnek a zörejek, amivel nyilván mások éjszakai pihenését is megzavarta.
Bekopogtam az ajtaján.
- Richard! - suttogtam bátortalanul. Nem is gondoltam át józanul, mit teszek. 
Mivel nem történt semmi, megmarkoltam a kilincset és benyitottam.
Földbe gyökerezett a lábam és hirtelen összerándult körülöttem az ízlésesen és pazarul berendezett szoba.
Richard az álkandalló előtt állt megroggyant széles vállai közt előre lógó fejjel, háttal nekem. Haja kócos volt, inge rendetlenül, gyűrötten csüngött a törzsén kívül a nadrág derekán. A szobában rendetlenség és zűrzavar képe mindenütt. Tárgyak a földön összevissza hajigálva hevertek, a dohányzóasztalon italos üvegek álltak, némelyik kupak nélkül.
Richard hátrafordult, zavaros, könnyben úszó szemekkel rám meredt. Megingott, ahogy elrugaszkodott és felém indult. Rögtön láttam, milyen szörnyű állapotban van. Részeg volt.
- Mit akarsz? - mordult nyersen.
A nyelve nehezen forgott, tetemes mennyiségű alkohol dolgozhatott a szervezetében.
Csak egy szó kongott az agyamban: Uramisten!
Az arca nedves volt a könnyeitől. Sírt és vedelt. A gyötrelem megtestesült márványszobra volt, elkeserítő és egyben szép a maga bús férfias módján.
- Ne bámulj! - kiáltotta.
Ekkor a folyosón egy szállodai alkalmazott jelent meg és szigorú határozottsággal belépett mögém.
- Elnézést, uram! A vendégek panasszal fordultak a recepcióhoz a zavaró hangoskodás miatt. A hotel házirendje értelmében nem tolerálhatjuk az efféle viselkedést - mondta.
Richard szúrós tekintettel méregette és közben nagyot húzott a kezében szorongatott üveg italból.
- Szomorúan hallom - recsegte gúnyosan.
- Uram! Roppant kényelmetlen, de el kell hagynia a szállodát és megtéríteni az okozott kárt.
A férfihoz fordultam.
- Kérem, ne tegyen ilyen drasztikus lépést!
- A vandalizmus nem elfogadható, asszonyom.
- Lecsendesítem, meg fog nyugodni. Látja, milyen rossz állapotban van. Nem lesz baj.
A fickó nem mutatott engedékenységet.
- A Lenoxban nincs helye ilyesminek. Mi kérem, felső kategóriás szálloda vagyunk.
- Elrendezem. Csak adjon néhány percet!
A fejem mellett Richardra nézett, összepréselte a száját, majd rövid szuszogó hangot adott ki az orrán keresztül.
- Kap öt percet, aztán hívom a biztonságiakat.
- Nagyon kedves, köszönöm - mondtam ridegen. - Most kifelé!
A pasas elhagyta a szobát.
- Nincs szükségem a segítségedre - dörmögte Richard összemosódó, elfolyó szavakkal. Előttem állt, fejét lehorgasztotta, a tekintete sötét volt, tele elkeseredéssel és égő bánattal.
Közelebb léptem, kezére fontam az ujjaimat és eloroztam tőle az üveg vodkát.
- Ne csináld ezt! - kértem halkan.
Nem akarta elengedni, aztán mégis hagyta, hogy megfosszam a cimborájától.
- Legalább ennyit hagyj nekem! Nem bírom ki máshogy.
- Miért?
- Én így gyászolok. - Hirtelen mozdulatot tett, megragadta az alkaromat és úgy szorította, hogy fájdalmat okozott.
- Richard! - szisszentem, de nem érdekelte, csak rántott rajtam egyet.
- Ti mind azt képzelitek, hogy érzelem nélküli kőszikla vagyok, aki mindent kibír. Nézz csak meg, Robyn! Nézd ezt a szánalmas bohócot! Beledöglök a fiam halálába. Érted?! Kiégett a szívem. Nincs itt belül semmi. - Szabad öklével a mellkasára csapott.
- Ne! - nyögtem, a sírás fojtogatóan kapaszkodott felfelé bennem.
Megint megrántott és közelebb nyomult.
- Sajnálsz? Vinnyogó nyomorult ördög vagyok. Mit szólsz? Gúnyolj csak ki! - Italszag és sűrű önsajnálat áradt belőle.
Volt benne valami ijesztő, ahogy fölém magasodott és azon ügyeskedett, hogy az arcomhoz hajoljon.
- Szeretnék segíteni. Mit tehetnék, hogy lecsillapítsalak?
- Maradj most velem! - súgta és becélozta a számat.
Elhúzódtam tőle.
- Nem lehet. Feküdj le és próbálj aludni! Pihenned kell. Kérlek, nyugodj le!
A tarkómra zárta a tenyerét és egészen közel húzott magához.
- Bújjunk ágyba, azzal megvigasztalsz!
Forróság zúdult rám, mint amikor felizzik a gyufaláng.
- Nem hiszem, hogy ez segítene. - A hangom erőtlenebb volt, mint normál esetben.
Még mindig a számat nézte, közben öngúnnyal teli jeges mosolyt erőltetett magára.
- Te is ellöksz magadtól? Eltaszítasz, mint Helen? Egyformák vagytok. Nektek csak az a domináns hím kell, az Ulfric! Azt hiszed, nem tudom, hogyan gúnyoltok?! A sebzett vadat megvetitek.
Erős mozdulattal ellökött, de a kezemet nem engedte el. Az ajtóhoz rángatott. Egy pillanatig éreztette velem az erejét.
- Most aztán világgá kürtölheted, hogy egy picsogó, érzelgős nyomorult fajankó vagyok.
- Sose tenném.
- Ó, dehogynem! Eredj innen! Ha nem fekszel le velem, takaródj! Látni sem bírlak!
- Richard! Kérlek, ne balhézz, mert kidobnak minket innen! - kértem olyan kedvesen és szelíden, ahogy ebben a helyzetben csak telt tőlem.
- Azt csinálok, amit akarok - feltépte az ajtót és finomkodás nélkül kipenderített a folyosóra. - Menj innen! - azzal durván becsapta az ajtót az orrom előtt.
A szálloda alkalmazottja még mindig ott várakozott. Bizonytalanul néztem rá.
- Rendben lesz - mondtam nem túl meggyőzően.
Szkeptikus képet vágott és elment. Megrendülve bújtam vissza az idegen ágyba. Richard önmarcangolása részvétet ébresztett bennem. Önkéntelenül arra gondoltam, meg kell ölelnem, elmondani az igazat Lauráról, vigaszt nyújtani. Jól jellemezte saját magát, tényleg olyan volt, mint egy nagy nemes sebzett vadállat, akihez senki sem mer közeledni, mert esetleg mar és harap."