Látogatók

2016. december 1., csütörtök

Sziasztok!

Titkokat még nem fedhetek fel, de néhány szóban felvázolom, mi várható tőlem nektek.

Az írás terén változások vannak folyamatban. 
Új lehetőségek találtak meg, amiknek az végeredménye szuper dolgokat tartogat.
Sok év és nagyon sok munka után, elfogadtam az új kihívást és feltétlenül ki akarom próbálni magam ebben a változatban is.
Mi is ez a változás és mi az új lehetőség?
Tavasszal valami olyasmi következik be az írói, úgymond pályámon, aminek nagyon itt volt az ideje.
Tudom, hogy azok az Olvasók, akik kedvelik a könyveimet, várják az új történeteket, az új megjelenést.
A korábbi menetrendet már nem követem, másként fogok rátok támadni a könyveimmel. 
Ígérem, nem fogjátok bánni.
Komoly kihívás ez, de keményen vagyok képes melózni, ha az írásról van szó. Ez nekem szent dolog.

Korábban már jeleztem, hogy nem lesz több e-könyv, mivel a lopások igen súlyos anyagi károkat okoztak nekem.  Ez ellen mindig és mindenhol fellépek és a törvény eszközeivel élve érvényt szerzek a jogaimnak.

Tehát, nyomtatott könyvben gondolkodjunk együtt!!! Nem a neten, hanem boltokban! :)
Most talán távolinak tűnhet a tavasz és az idő hosszúnak, amit várni kell addig, de hamar eljön. Sokkal hamarabb, mint most érezzük.
Remek dolgok készülnek. Nekem aztán elhihetitek, mert az izgalomtól alig bírom befogni a számat. :)
Addig sem lazsálok. Most az év végén lassan ráfordulok az Igézők 2. kötetének végére. Jó sok készen van már a kéziratból. Remélem, ha az év végi stresszes őrületnek vége lesz a munkahelyen és végre elérkezik a karácsonyi szünet, nekem is több időm és energiám lesz az írásra.

Ha azzal végzek, már jöhet is a következő regény, ami a fejemben mostanában öltött formát. Arról annyit súgok meg, hogy nagyon érzelmes, szívet, lelket próbáló történet lesz. Ahogy szeretitek.
Ha jól emlékszem, annak idején a Két lépésre a mennyországtól című könyvemet is valahogy így harangoztam be. Szóval, ebben az irányban kell gondolkozni...

Ha minden sikerül a tervekből, akkor tavasszal néhányotokkal akár még találkozunk is. De pszt!!

Köszönöm a türelmeteket és a mellettem kitartók hűségét! A sok pozitív visszacsatolás rengeteget jelent nekem.