Látogatók

2015. december 12., szombat

Részlet(ecske)

Hoztam egy picike részletet a Megtorlásból.

Vajon kivel beszélget Morwen?   :)

Olvassátok el a könyvet és kiderül! Meg sok minden más is, amit senki sem hitt volna. 

"– Én kértem, hogy jöjjön. Nem engedlek egyedül vadászni. Elkísér – mondta, miközben közelebb lépett.

– Várjunk csak! Nincs szükségem testőrre.
– Máshogy látom. Én felelek érted. Mostantól hozzám tartozol.
Felemeltem az arcomat, mert közvetlen közelről akartam belenézni a szemébe. Egy lélegzetvételnyi időre feszült mozdulatlanság zárult kettőnkre.
– Önkényes döntéseket hozol felettem? Mit jelent neked, hogy hozzád tartozom?
A pillantása izzott, ahogy az arcomat figyelte. Ismertem ezt a forró energiát még régről. Finom borzongás futkározott a nyakamtól lefelé a gerincemen.
– Engedelmességet? – súgtam.
A számra kúszott a tekintete és ettől az elbizonytalanodó édes és vágyakozó arckifejezéstől, ami kimondott szavak nélkül is árulkodóan fecsegett, majdnem átszakadt bennem a gát, amit én magam emeltem kettőnk közé.
– Többek között. De már annak is örülnék, ha elfogadnád a kérésemet. – Lassan ejtette ki a szavakat azon a gyönyörű, simogató, mély hangján. Ha nem ismerném rásüthettem volna, hogy hatásvadászkodik. De pontosan tudtam, hogy én váltom ki belőle és ettől elszégyelltem magam. Ez nem játék. Nem itt, nem most és nem vele.
– Szóval, ez egy kérés?
– Szeretnék vigyázni rád.
Beleegyezően lehunytam a szememet.
Ha lehet, még egy hajszálnyival közelebb hajolt, pedig már így is csaknem összeért az arcunk.
– Ne érezd zsarnokoskodásnak. Nem akarom, hogy bajod essen. Féltelek.
– Én is azt szeretném, ha te vigyáznál rám – súgtam szinte hang nélkül.
Hátraléptem, színpadiasan meglengettem a karomat, miközben mélyen meghajoltam.
– Nagyuram! Engedelmeddel, távozom.
Amikor fellestem, észrevettem a mosolyt a szája szegletében. Tudta ő, hogy azért bohóckodom el a dolgot, mert túlságosan mélyen megérintett.
Tristannel a sarkamban ugrándozó szívvel masíroztam ki a házból.
– Ez mi volt? – kérdezte a srác, amikor már az utcán lépkedtünk.
– Most ő a főnök – vontam vállat.
– Én nem arra gondolok, hanem a kettőtök szemezős pettingjére.
– Tristan!"