Látogatók

2014. január 30., csütörtök

Sziasztok!

Erre az évre két regény megírását terveztem be.

Az egyik a 'Vértestvérek', ami a vámpírsorozat befejező kötete lesz.

Fájó szívvel búcsúzom el agyaras kedvenceimtől. 
1999-től nyúzzuk egymást. Azért az jelentős idő.
Soha semelyik karaktereimet nem szerettem ennyire, mint őket. A részeim.
Talán igazából sosem fogok elköszönni tőlük, csak úgy teszek mintha, hogy teret kaphassanak az új figurák, új kalandok és történetek.
Különben is ki tudja? Talán valamelyik későbbi regényemben még kaphatnak kis szerepet. Akár...

A másik könyv az 'Igézők'. 
Ezen már el is kezdtem dolgozni.
Fogalmam sincs, milyen lesz, hogy sikerül, mit szóltok majd hozzá, de az már biztos eddig, hogy írni nagyon jóóóó! :D Inspiráló, hogy új szereplőkkel dolgozhatok és most mindent szabad, mert új népet teremtek.
Remélem, majd az új karaktereimet is megkedvelitek.
Erre még azért várni kell... Rengeteg munka áll előttem.

Tehát ezek a tervek.
A Morwenes sorozat utolsó része természetesen majdan online olvasható lesz.
Az Igézőkről majd akkor döntök, ha elkészült és elégedett leszek. Abban az esetben, ha mégis rászánom magam és elküldöm valamelyik kiadónak, ízelítőt mindenképpen kaptok belőle.  Így becsületes.
Feltárom előttetek, mit is rejtegetek, ahogy a néni a képen
alant. :D :D Aztán vagy tetszik, vagy nem.

Ha van kedvetek és kíváncsiak vagytok, mivel rukkolok elő idén, tartsatok velem továbbra is!

Köszönöm.

Üdv!
Ash

 






2 megjegyzés:

  1. Szia Ash!

    Jó kis tervek és biztos vagyok benne, hogy ütős lesz, amit kitaláltál. Morwenékről kell egy befejező rész - mert így nem lehet vége...
    Az Igézők-nek meg már a címe is sokat sejtet :)
    Remélem - szokás szerint - elkap a lendület és gyorsan végzel, mert nagyon várom ezt a történetet is.
    A többi tervedhez is sok sikert és nem utolsó sorban szerencsét kívánok: Negra

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm.
    Igyekszem, de nem sietek. Nem akarom elkapkodni nehogy elrontsam.
    Remélem, jól sül el majd a dolog.

    VálaszTörlés

Írj megjegyzést: