Látogatók

2013. augusztus 28., szerda

Lejelentkezem.

Sziasztok!


Megígértem, hogy ha éppen nem is szolgálok online olvasnivalóval, az aktuális helyzetről adok tájékoztatást.
Dolgozom valamin. Nem sietek. 

A Farkasok között című regény, a cím sugallatával ellentétben nem misztikus történet ( és nem az állatvilág rejtelmeibe kacsint be). Egyszerű halandó emberek életéről szól a kézirat. Egy vagyonos és befolyásos családot mutat be, ahol a szereplők ugyanúgy hibáznak, gyűlölnek, szeretnek, vívódnak, titkolóznak és hazudnak, mint azt teszi bármelyikünk. 

Eddig szinte kivétel nélkül minden könyvemben jelen volt a misztikum, a szereplőket szerettem sérthetetlennek tudni és természetfeletti képességekkel felruházni. Ez az alaphelyzet ad egyfajta biztonságot nekem, a szerzőnek, így a karakterekkel bátran művelhettem akármit, mert – a szerencsés többség – mindig túléli a rázós szituációkat.
Ezúttal a szereplők ’csak’ emberek, a halandóságuk pőreségében állnak a konfliktushelyzetek előtt és kiszolgáltatottak a gyengeségeiknek. 

Miért nem egy újabb akcióregény? Miért nem valami divatos misztikus urban legend, vagy steampunk sci-fi?
Ó, persze, engem is vonzanak ezek a műfajok. Nem állítom, hogy nem merészkedek majd új területekre….
Most azonban szeretnék más eszközökkel dolgozni, hétköznapi közegben talpra állítani egy sztorit. Igyekszem nem csak egy kitaposott ösvényen haladni.
Tudom, hogy nem minden választott irány és téma tetszhet minden olvasómnak. Ezt elfogadom.

Becslésem szerint, a harmada van kész, tehát még sok van vissza, annak ellenére, hogy a szinopszis végig kompletten kész és már papíron várja, hogy pontról-pontra haladjak az eseményekkel a befejezésig.

Azt mondtam, hogy nem sietek.
Bőségesen akarok magamnak időt hagyni, hogy lélekben felkészülhessek az ezt követő két könyvre.
Ha olvassátok a munkáimat, tudjátok, hogy a Fekete kristály (7.) rész után lesz egy nyolcadik is. Ezt szánom a befejezésnek, ezért jól kell sikerülnie. Valahol a szívem mélyén erre a fináléra készülök, és mivel utána nem lesz több rész, már előre kicsit szomorú vagyok. Talán ezért is nem siettetem a”Vértestvéreket” (8. rész munkacíme), mert utána el kell búcsúznom Morwenéktől. Minél később fogom meg a ceruzát és a papírjaimat, hogy elkezdjem az utolsó részt, annál később kell elengednem őket.

Aztán érlelek egy másik teljesen új történetet is, ami szintén komoly kihívás lesz nekem, de alig várom. Na, az aztán bővelkedni fog extrém fordulatokban! 
:)
Szóval, van egy kisebb káosz a fejemben, de uralom. :)


 Üdv!
Ash


2013. augusztus 22., csütörtök

Bittersweet részlet Nr:3


Egy kis lamentálás:

Itt a harmadik részlet a könyvből.
Miközben elszántam magam, hogy ma ezt a kicsit hosszabb jelenetet megosztom Veletek, eszembe jutott pár dolog az írásról.
A laikusokat egyáltalán nem érdekli ez a része egy könyv elkészültének, de a jó történetek igazi megszállottjait talán egy picikét igen.
Mind tudjuk, hogy a könyvpiac nem éppen a diadal korszakát éli, nem szárnyal olyan fényesen és magasan, mint azt sokan vágynánk. Most nem akarom ennek az okait elemezni, nem ez a lényeg.
Mióta író-blogger lettem és a nagyérdemű elé tártam az addig féltve rejtegetett írásaimat sok új dolgot ismertem meg, amit egy hivatalosan is magát ÍRÓNAK nevezni merő személynek (akkor is, ha amatőr) kutya kötelessége volna tudnia és használnia a munkái során. Szabályok, elvárások, szerkesztői követelmények, nem beszélve a kéretlen és gyakran valami gúnyos-gonosz (nyilván önértékelési problémákkal kűzdő) okoskodásokat villogtató önjelölt kritikusokról - ja! puszta segítő szándékkal ám. Csak mondom, ezek nem segítenek, nem igazán.
Igen oktalan módon nem íróműhelyekben és pályázatokon próbálgatom magam és nem veszek részt írós játékokban sem, mert én nem ezért írok.
Sejtem, hogy a hozzám hasonló, pennájukat próbálgató társaim valahogy úgy érezhetnek, mint én. Hogy az imént felsoroltak mind nagyon hasznosak, de többségében azt a gondolatot ültetik el bennünk, hogy áh, talán jobb volna hagyni ezt az egész írást és valami értelmesebbel, vagy hasznosabbal tölteni azt a rengeteg időnket./ Egyébként tényleg!/ Mert ebből sosem lesz semmi, és még ha sikerülne is szakmai szempontból elfogadhatót összekalapálni, a kiadás továbbra is csak egy messze lebegő álomkép marad, ami majd lassan megkopik és szertefoszlik - mint az én esetemben.
Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy szeretek írni, történeteket alkotni, világokat és karaktereket teremteni, hogy aztán pokoli nagy színpompás kavalkádba keverjem őket, és sírjanak, szeressenek, gyűlöljenek, romboljanak, vagy éppen életet adjanak.
Az öröm, amit ezek a mesék adnak fontosabb és nagyobb, élénkebb, mint a szélmalomharc a kiadásért, a vágy a szakmai elfogadásért. Mert írni szívvel-lélekkel kell és szabad! Csakis! Talán felrúgunk pár szabályt, áthágjuk a szokványos elvárásokat, de a szellemi alkotás - vagy nevezzem művészinek? - rosszul tűri a korlátokat. Nekem az írás szerelem és nagyon úgy látom, hogy a sírig tartó lesz...
Ha pedig akad néhány olvasó, akik valami véletlen folytán együtt rezegnek és álmodnak velem, az jelent csak igazán meleg jó érzést.
Épp ezért köszönöm Nektek, hogy olvassátok az írásaimat. 

A.




A részlet:
Szereplők: egy idős úr és egy nagyon ifjú lány+ 1 

Másnap felhívta Skylert és megbeszéltek egy újabb délutáni találkozót. Ezúttal elhagyta a teátrális fellépését, nem akart másnak látszani, mint ami. Az öregember kedves mosollyal fogadta. A házvezetőnővel teát és süteményt hozatott a lánynak, majd meghagyta, hogy senki sem zavarhatja őket.
– Könnyelműség ilyen sokáig váratni engem, Jordan. Az én koromban már nem tervez hosszú távra az ember – kezdte Skyler.
– Sajnálom, de elfoglalt voltam. Nem feledkeztem meg önről.
– Ne mentegetőzzön! Természetes, hogy egy ifjú hölgy nem túlzottan kíváncsi az érzelgős szamárságokra, amikkel traktálom.
Jordan hátradőlt a fotelben, jelentőségteljesen nézett az idős férfira.
– Hagyjuk ezt az udvariaskodást! Nekünk nagyon fontos dolgokról kell beszélnünk, ha lehet, minél előbb.
– Nos, kedvesem, legutóbb én meséltem sokat, ezúttal azt hiszem, magán a sor.
– Sokkal nehezebb, mint gondolja – sóhajtott a lány. 
Az arca egyszeriben még keskenyebbnek és fehérebbnek látszott, mint amilyen valójában volt.
– Szívesen segítek. Addig jutottunk a képtelen beszélgetésünkkel, hogy ön felfedte előttem a titkot, amit lehetetlen elhinnem, mégis annyira vágyom rá, hogy igaz legyen.
– Minden szó igaz – meredt rá Jordan.
– Hogyan?
– Nem lesz kellemes, amit hallani fog, Mr. Skyler. 
Jordan feltárta az öregember előtt azokat a titkokat, amikről soha senkinek nem beszélhet. Egyenletes tempóban beszélt, nem engedte magának, hogy elragadják az érzései. Arra koncentrált, hogy a férfi átláthassa a helyzetet.
Edward Skyler egyre komorabbá változott, ráncokkal barázdált vonásai mind gondterheltebbé sötétültek. Szemében szomorúság pislákolt, a remény hadakozott a borzalommal.
Miután a lány végzett, némaságba süllyedve ültek a tágas szobában. A fáradt délutáni napfény sápadtan erőlködve világította meg a helység szemközti falát. Az utca zaja tompán morajlott.
– Rettenetes és egyben csodálatos is – nyögte az öreg rekedten a felindultságtól.
Jordan hűvös nyugalommal nézett vissza rá.
– Nem fél tőlem? Nem borzasztja el a tény, hogy egy szörnyeteg ül itt magával? Az imént ismertem be a bűnösségemet, ez kevéssé nevezhető csodálatosnak.
– Ha jól értem, olyanoktól szabadította meg a társadalmat, akik ártalmasak voltak és nem érdemeltek könyörületet. – Skyler indulatosan legyintett. – Most hagyjuk a jogokat, az empatikus maszlagot, hogy a bűnözők is megérdemlik az esélyt a javulásra! Az áldozatok családját sohasem lehet kárpótolni. Mindig is a középkori büntetési eszközökkel szimpatizáltam. A drasztikus megoldásoknak legalább valamennyire volt respektjük.
– Persze, nézhetjük így is, de kötve hiszem, hogy az unokája ezt ugyanígy látná, ha a tudomására jutna az elhangzottakból akár egy szó is.
Az öreg kutató pillantása a lány arcába kergette a vért.
– Nicholas? Tőlem nem tudja meg. Ettől ne tartson!
Jordan keserűen nézett vissza,
– Rettegek. – Csak ennyit mondott, nem többet. Ez a szó kifejezte a valós félelmét.
Skyler egyszeriben megérezte, hogy a lánynak nagyon fontos Nick véleménye. Tehát, valójában több van a fiatalok között, mint az unokája állította. Az öreg villámtól sújtva dőlt hátra a karszékében a felismeréstől, hogy Silver unokája és Nick között gyengéd érzelmek vannak kialakulóban. Nem tudta eldönteni, hogy örömmel tekintsen-e a fejleményre, vagy inkább rémüljön meg és figyelmeztesse a fiatalembert.
– Kerülje el őt jó messzire! Ne vonja magára a figyelmét semmilyen módon! – próbálkozott, de maga is tudta, az intelmekkel már elkésett.
– Ez többé nem ilyen egyszerű – sóhajtott a lány és ezzel beigazolta a gyanúját.
Skyler tapintatosan hallgatott, aztán engedélyezte magának, hogy feltegye a kérdést.
– Arra kell következtetnem, hogy az unokám és maga közel kerültek egymáshoz. Természetesen megértem, ha erről van szó. Viszonya van Nickkel?
Jordan arcát ismét elöntötte a pír, forróság kúszott a fejbőrére, a koponyáját feszegette. Szürke szeme nedvesen csillogott.
Skyler előrehajolt.
– Kérem, bocsássa meg a tapintatlanságomat! Nem akartam kifaggatni a magánéletéről.
A lány elhúzta a száját.
– Súlyos dolgokat fedtem fel maga előtt, akkor ezt miért ne tudhatná? Nincs viszonyunk, nem járunk, nincs közöttünk olyasmi, amire ön gondol.
– Honnan tudja, mire gondolok, kedvesem? Saját szememmel láttam a kettejük közti vonzódást, éreztem a levegőben, amikor itt, ebben a szobában összetalálkoztak. Lehetséges, hogy vén vagyok, de a nyilvánvaló árulkodó jelek még nem kerülik el a figyelmem. Így már értem a félelmeit, Jordan.
A lány lesütötte a szemét, makacsul hallgatott. Nem kívánt erről többet beszélni.
Az öreg bólintott.
– Rendben. Most térjünk vissza Silverhez! Hol van most?
Jordan felemelte a fejét.
– Itt.
– Képes látni és hallani engem?
– Nem tudom.
Skyler egyre izgatottabbá kezdett válni. Mocorgott a székében, tétován megérintette a kardigánja gombját.
– Érzékeli a jelenlétemet? Reagál rám?
A lány az orrán keresztül lassan lélegzett, befelé figyelt, lehunyta a szemét, aztán felpillantott.
– Figyeli magát – válaszolt.
– Engedje, hogy beszéljek vele!
– Vele?! – Jordan megrázta a fejét. – Mr. Skyler, valamit félreért. Ez nem úgy működik, hogy én átadom neki a helyet, és akkor ő ül itt magával szemközt. Egy entitásról beszélünk, nincs teste, sem alakja, sem tömege, csak energiája, az viszont elég intenzív. Nem tud fizikálisan megnyilvánulni, nem fog tárgyakat mozgatni, fehér ködként átlibegni a szobán.
– Hogyan léphetnék kapcsolatba vele?
– Sehogy. Én sem tudom.
Skyler meghökkent.
– Nem egészen értem. Valamilyen módon csak érintkezik vele.
– Akkor jön és megy, amikor akar, nincs benne rendszer és nem irányítható. Egyik percben még semmi jele, aztán hirtelen már ott van, és az ereje lüktet bennem – mondta Jordan, és úgy húzta végig az ujját a karján, mintha az ereiben pulzáló vért mutatná.
– Azt akarja mondani, hogy átveszi az uralmat az ön teste felett?
– Nem, ez így nem igaz. Egyesíti az erejét az enyémmel, felkínálja, engedi használnom. Eljutottunk arra a pontra, amikor már nem tudom biztosan, melyikünk akarata és ereje érvényesül, kinek a hatalma nagyobb.
– Úgy gondolja, hogy ő kényszeríti magát a gyilkolásra? – kérdezte az öreg.
– Nehéz erre válaszolnom. Nem ennyire egyszerű a dolog. Annyi biztos, hogy szerepe van benne. Talán valaha így kezdődött, de mára átalakultak az erőviszonyok. Nem ellenkezek, nem félek véghez vinni ezeket a tetteket. Én is akarom. Ha jobban belegondolok, és brutálisan őszinte vagyok magamhoz, el kell ismernem, hogy én használom az ő erejét.
A lány felállt, úgy érezte, mozognia kell, mert a szellem energiája feszengett benne.
– Valami baj van? – kérdezte Skyler.
– Semmi, csak levegőre van szükségem. Megengedi, hogy ablakot nyissak?
– Kérem, tegye, amit jónak lát!
Jordan kitárta az ablakszárnyakat, arcát a napnak fordította, lehunyta a szemét és mélyeket lélegzett.
Az idős ember felkecmergett és botja nélkül odalépkedett mellé.
– Jól érzi magát?
A lány nagyon halkan szólalt meg.
– Nem tudom, hogy én rontottam el őt, vagy ő engem. Olyan megfoghatatlan. Én csináltam belőle gonoszt? Abból a csodálatos asszonyból, akit maga soha nem szűnt meg imádni?
– Mi más mércével mérjük a bűnt és az igazságot. Ez nem gonoszság. Silver sosem volt ártatlan, szelíd nebáncsvirág. Én már csak tudom.
Jordan továbbra sem nézett az öregre, az utcát bámulta, de aligha látta, ami odakint van. Olyan volt, mint egy márványszobor, csak szürke írisze csillogott az erejét veszítő napfényben.
Edward Skyler szíve kíméletlenül zakatolt a mellkasában. Most is felzaklatta a lány döbbenetes hasonlósága. Teljesen mindegy volt, milyen ruhát visel, farmert vagy selyemblúzt.
– Tudom, hogy szamárság és kérem, nézze el nekem az érzelgősségem, de kicsit úgy tekintek önre, mintha a lányom lenne. A meg nem született lányom.
Jordan szeme könnybe lábadt, de nem a naptól. Az öreg felé fordult.
– Ne mentegetőzzön, Mr. Skyler! Láttam a filmet. Nick is megnézte velem együtt. Remélem, nem bánja.
– Ellenkezőleg. Még örülök is. Ez azt jelenti, hogy beavatta őt?
A lány bólintott.
– Helyénvalónak éreztem, hogy lássa a filmet.
– Milyen hatással volt kettejükre?
Jordan szomorúan sóhajtott.
– Megrázó látni Silvert fiatalon és magát, közben pedig tudni, hogy mi történt, szívszaggató érzés. Ugyanakkor hátborzongató volt szembesülni a dédanyám mozgó képmásával, hogy valóban döbbenetes a hasonlóság kettőnk között. Már attól szédülök, ha belegondolok.
– Nekem mondja? – hümmögött az öreg.
– Kérem, bocsásson meg! Hiszen önnek külön gyötrelem lehet valahányszor rám néz.
Skyler ravaszkásan elmosolyodott.
– No, azért gyötrelemnek nem nevezném.
Jordan komolyan pillantott fel.
– Őszintén sajnálom, hogy nem élhettek együtt boldog családként, hogy a körülmények uralták a sorsukat.
– Azért voltak jó éveink, viharos kalandjaink és titkos korszakaink, amiket senki sem vehet el tőlünk. Igyekszem ezekre emlékezni. Most pedig megadatott ez az új lehetőség, hogy Silver itt van, a lénye energia formájában, ennyire közel. Egyenesen felvillanyoz a tudat. Még azt is hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a testemben mennyi kárt tett az idő és mi mindenem fáj. Ha úgy érzi, Silver érintkezésbe akar lépni velem, kérem, engedje! Hagyja megtörténni! – lelkesedett a férfi.
A tekintetéből sugárzott az elszántság és a meggyőződés, hogy tökéletesen biztos a kapcsolat létrejöttében.
– Nem hiszem, hogy sikerülhet – rázta a fejét a lány.
Az öreg nem hagyta magát eltántorítani.
– Ha ez az erő, vagy energia valóban aktivizálódik, amikor magának szüksége van rá, akkor másra is képes. Használja magát és visszafelé is igaz. Silver itt van, soha nem is ment el, nem távozott, csak hosszú időbe került, amíg eltalált hozzám.
Jordan óvatosan fürkészte az idős ember arcát.
– Már megbocsásson, uram, de ezt ön félreérti!
Skyler vonásai megélénkültek, valódi koránál fiatalabbnak látszott. Közelebb hajolt a lányhoz.
– Meglehetősen hosszú éveket töltöttem el az okkultizmus tanulmányozásával. Számomra nem idegen és főként nem ismeretlen a szellemek világa. Silverrel együtt jártuk be az utat, kutattuk a misztériumokat. Nem azért játszotta ki a végzetet, ki tudja, milyen áldozat árán, hogy gyilkosságokhoz asszisztáljon, vagy hogy magát szolgálja az erejével. Ne fogja vissza, ne gátolja! Engedje megmutatkozni, hogy jelet adhasson! Jordan, lássa be, magának nem elég a hatalma hozzá, hogy kontroll alatt tarthassa!
A lány elbizonytalanodott, mert az öreg szavai új felfedezés felé mutattak. Nem attól félt, hogy kicsúszik az irányítás a markából, épp ellenkezőleg. Mert mi van, ha mégis képes uralni Silvert? A felismerés meglepte, és meg is ijesztette.
– Talán téved, Mr. Skyler.
A férfi farkasszemet nézett vele.
– Hogyan?!
– Akármit is művelt Silver azon a titokzatos szertartáson, valami történt vele, aminek segítségével hatalmában állt átmenteni a szellemet. Lehetséges, hogy már készült erre a lépésre és nem ismeretlen sötét praktikák hozták össze ezt a trükköt. Ez utóbbit én teljesen kizárnám. Nem szeretném azt hinni, hogy mágia szabta meg az egész eddigi életemet, a fogantatásom pillanatától. Lehet, hogy a hasonlóságunk sem véletlen. Egyenes ági leszármazottja vagyok, tiszta vérvonala. Könnyen megeshet, hogy a hatalmából, amire szert tett, valamennyit átörökített. Lehet, hogy pont ezért férünk meg egymás mellett, ezért alkotunk ilyen jó párost.
– Na, várjon csak! Maga azt hiszi, hogy erősebb nála? – Az öreg hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét.
– Legalábbis nem gyengébb.
– Vagyis megakadályozza, hogy kapcsolatba lépjek vele?
Jordan nyugodtabban válaszolt.
– Nem. Megértem, milyen sokat jelentene az önnek, de előbb tudnom kell, hogyan kell csinálni.
Skyler tűnődve elmosolyodott, mély hangon kántálni kezdett. A lány nem értette a szavakat, a nyelvet sem ismerte fel, annyira idegenül hangzott. A férfi felé nyúlt, elkapta a karját, megszorította, miközben folyamatosan dünnyögte a szöveget. Jordan abban a pillanatban összerándult, amint a kéz megérintette. Mintha kést vágtak volna a mellébe, a fájdalom megrohanta és letaglózta. Kiáltva zuhant hátra, elvágódott a parkettán. Az öreg eleresztette a karját, nehogy őt is magával rántsa. Egy pillanatra elhallgatott, mereven nézte a lányt.
Jordan gyomrában tűz lovagolt, azt hitte, menten kirobban a hasából valami rettenetes és hatalmas, ami belülről tépdesi a testét. Fogait összeszorítva a tenyerein és a fenekén csúszva hátrált az öreg elől, aki megint kántálni kezdett. Saját zihálását hallotta a szobában kongani, vére őrületes tempóban dobolt a fülében.
Skyler tett utána egy lépést.
– Szólítalak téged, Silver! Mutasd meg magad, szabadulj ki a börtönödből! Vesd le a béklyót magadról, adj jelet! Használd a sarjad erejét, használd a testét, miként a sajátodat! Gyere hozzám, kedves! Én szólítalak! Törd át a burkot!
Jordan szíve egyre gyorsabban vert, a légzése szaporább lett, fájdalom hasogatta a koponyáját, mintha éles karmok akarnák szétfeszíteni a csontjait, az izmait. A bőre forró lett és kivörösödött, szemei égtek. Megpróbált négykézlábra állni, és az egyik fotelbe kapaszkodva felemelkedett. Lábai remegtek, szédült és riadtan vette észre, hogy kezd kifehéredni előtte a szoba képe. Ereje elhagyta, egyszerűen cserbenhagyta, engedelmeskedni látszott az öreg akaratának. Nem ájulhatott el. Azt nem! Ki tudja, az öreg mire képes, mit művelne? Szenvedések árán feltérdelt, de ennél többre nem volt képes. Lehajtotta a fejét, lehunyta a szemét és keservesen, gyengén próbált befelé figyelni. Hideg verejtékcsepp szaladt le a hóna alól végig az oldalán, a homlokára is kiült az izzadtság. Le kell csillapítania a tombolást magában, visszaszorítani a felhergelt szellemet. Nem ismerte az irdatlan erő korlátait, nem tudta, mire számítson, mennyire képes ő maga.
Az öregember még egy lépést tett, szinte már suttogott.
– Silver! Itt vagyok karnyújtásnyira. Hallod a hangomat, igaz? Érzel engem?
Jordan szíve rángatózva vergődött a bordák fogságában, szemét könnyek futották el a gyötrelemtől. Levegőt gyűjtött a tüdejébe, felvetette a fejét, mint egy vonyító farkas és elkiáltotta magát.
– Hallgasson!
Skylerre szegezte a tekintetét. Langyos vércsepp szaladt le az orrából az ajkára, onnan tovább az állára. A férfi döbbenten megtorpant és elnémult. Felmérte a lány állapotát, jól látta a szemében izzó hatalmas erőt, és nem merészelte folytatni a praktikáit. Most vette csak észre, hogy vénséges beteg szíve milyen sebesen dübörög.
– Felsültem – nyögte kiszáradt torokkal.
Jordant nem hatotta meg az öreg sápadt arca és láthatóan rozoga tartása.
– Meg akar ölni? – kérdezte fémesen éles hangon, aztán felkapaszkodott a fotelbe és beleroskadt. Gyors mozdulattal letörölte a vért az álláról, majd vöröslő ujjaira szegezte a tekintetét.
– Ha ezt újra megpróbálja, nagyobb baj lehet. Nem ússzuk meg ennyivel – figyelmeztette Skylert.
A szíve még mindig vonaglott, hallotta a kusza, egyenetlen dobbanásokat.
A férfi lehorgasztotta ősz fejét, és amikor megint felemelte, a szája reszketett.
– Maga erősebb nála. Nem engedi ki. Vissza tudta parancsolni – motyogta.
Jordan hidegen pillantott rá. Benne is még csak most fogalmazódott meg a felismerés. Az öregnek igaza volt, ő az erősebb, de a sérülékenyebb is.
– Veszélyes játék ez, Edward – mondta. – Ugye, nem bánja, ha így szólítom? Amint látja, így nem működik.
– Hogyan csinálta? – hebegte Skyler.
Jordan megvonta a vállát.
– Ha jól sejtem, átvettem az örökségem Silvertől.
– Nem egészen értem.
– Maga a spiritiszta, fejtse meg! – A lány egyszerűen lenyalta saját vérét a kezéről.
A férfi elhűlve figyelte.
– Átvette az erejét? – kérdezte.
– Igen. Sajnálom Edward, de nekem kell akarnom, hogy kapcsolatba léphessen magával, én engedhetem meg. Nem ajánlom, hogy még egy ilyen mentális támadást indítson ellenem, vagy akaratomon kívül, illetve ellenére mágiát használjon rajtam. Mert, ha nem tévedek, ez az volt az imént. – Jordan magabiztosan előrehajolt ültében. – Silvernek nagyon nem tetszik, amit művelt. Nem tűri jól, ha árt nekem.
– Nem szándékosan bántottam, Jordan. Nem akartam fájdalmat okozni. Kérem, bocsássa meg az elhamarkodott kísérletemet! Csúnyán elbuktam a tudományommal – morogta az idős férfi.
– Legalább tudjuk, hányadán állunk.
A lány felkelt a fotelből, nyilvánvaló jelét adta, hogy távozni készül. Megigazította magán a ruháit, haját hátrasöpörte az ujjaival.
– Gondolom, nem kell külön megkérnem, hogy amiket elmondtam, tartsa titokban. Senki nem szerezhet tudomást róla – emlékeztette Skylert.
Az öreg lehiggadt, beletörődött a vereségbe. Csendesen ücsörgött. Kimerítette a mutatvány, a mágiához túl sok erejét használta el. Felpillantott, szemében mély fájdalom bújt meg.
– Jordan, ha maga most elmegy innen, elviszi őt is, én pedig belebolondulok a tudatba, hogy tehetetlenül várakozzak. Szeretem Silvert, és ő is engem. Egyek vagyunk. Igen, így, jelen időben. Maga még túl fiatal, nem értheti, milyen is ez az összekapcsolódás. Az elmúlt tizennyolc évben őt gyászoltam. Az elvesztése miatt bánkódtam és most kiderült, hogy itt van, nem múlt el ebből a világból. Talán ez az utolsó lehetőségem, hogy érezzem a jelenlétét. Ne fosszon meg az esélytől!
Jordanben felpezsgett az erő, lassan ringott, hullámokat vetve emelkedett mind magasabbra. Mintha Silver felágaskodott volna a bensőjében, kitöltötte és átmelegítette, de ezúttal nem volt sem fájdalmas, sem kellemetlen. Egy pillanatig úgy érezte, kicsúszik a jelenből, ájuláshoz hasonló bénaság nyomta le a tudatát. Mégis éber tudott maradni, csak áteresztette magán az energiát. Tudatának szövetén átpréselte magát az asszony, mindaz a megfoghatatlan energia, ami meg tudott maradni a lényéből ebben az anyagi világban.
Az öreghez hajolt, lenyúlt a karfán nyugvó ráncos, erősen inas kezéért és megszorította. Az arcát nézte és elöntötte a szeretet. Ő mozdult meg, de nem saját akarata szerint. A testén, mint valami kristályburkon, átsugárzott a másik nő energiája. Úgy érezte, az erőforrás nekifeszül a vékony héjnak, és már-már átszakítja, hogy kirobbanjon belőle a szabadság felé. Mégsem történt ilyesmi. Silver pontosan ismerte a határt, ami korlátot szab az aktivitásának.
Jordan lélegzet visszafojtva, kábán engedte megtörténni a dolgokat. Másik kezét a férfi arcához közelítette, ujjai hegyével puhán megérintette a járomcsontját, a szemöldökét. Skyler megbabonázva, moccanás nélkül tűrte, olyan átszellemült tekintettel, mintha transzban lenne. Már nem Jordan Hansent látta maga előtt. Silver nézett vissza rá, az érintése is az övé volt, a bőre és a haja illata. A finom női kéz a homlokát cirógatta, majd az állkapcsára rebbent.
– Kijátszottad a halált – súgta az idős férfi.
Az asszony szeretettel átitatott, bús mosollyal nemet intett a fejével.
– Csak fél sikerrel – szólalt meg Jordan hangjánál szemernyivel teltebb, érettebb tónusban.
– Mégis hogyan lehet? – hebegte Skyler. Képtelen volt levenni a tekintetét a szürke szempárról, mert rettegett, ha pislant, a nő az érzéssel együtt elillan.
– Megfizettem az árát.
Jordan ámulva figyelte saját magát. A teste külön életet élt, más akarat mozgatta, mégsem félt egy pillanatra sem.
– Maradj velem! – kérte a férfi.
Az asszonyon remegés hullámzott végig, érezni lehetett a közelében a levegő áramlásán. Az öreg kezét az ajkához emelte és belecsókolt a tenyerébe, majd a csók égető nyomára rázárta az erős öklöt, mint egy kagylóhéjat.
– Még nem lehet, Edward.
Az öreg megrándult, lélegzetét visszatartva meredt a nőre. Azonnal felismerte kettejük régi, bensőséges mozdulatát. Ez volt a szokásuk, a tenyérbe zárt csók. Könnyek nedvesítették meg a szemét.
– Silver! Minden igaz, ugye? Tényleg te vagy. Elhiszem. Igen, most már biztos. Téged érezlek ennek a lánynak a testében. Őrületes ez a képtelen hasonlóság!
Skyler lassan felemelkedett a fotelből, úgy nézett le a nőre.
– Ne hagyj el többé! Maradjunk együtt!
– Nincs rá mód – sóhajtott Silver.
– Hagyd el a lány testét, lépj ki, és szabad leszel!
A nő arca halovánnyá fakult.
– És mi lesz azután? Mit kezdesz egy láthatatlan és megfoghatatlan energiával? Egy testetlen lénnyel, egy szellemmel? Akkor nem szólhatok a lány szájával, nem érinthetlek a kezével és te sem engem. – Silver hangja halkabbra változott. – Mindjárt el kell válnunk, fogy az erőm.
– Még ne!
– Rab vagyok, de csak így tudok létezni. Nem birtokolhatom tovább a sarjam elméjét. Túl sok energiát loptam el tőle, és ő megengedi. Nem élhetünk vissza a nagylelkűségével.
– Van rá mód, hogy szabad légy? – kérdezte Skyler.
– Ha van is, én nem ismerem.
– Hogyan csináltad? A szertartás… Miféle rituálénak vetetted magad alá? Milyen árat fizettél ezért?
Silver elkomorodott.
– Ne akard tudni, kérlek!
– Ez túl fontos ahhoz, hogy továbbra is titkold.
Az asszony merev arccal, harmatgyenge hangon préselte ki a szavakat.
– Lepaktáltam a sötétség urával.
– Mit csináltál?! – hebegte az öreg.
Jordan összerándult, mintha gyomorszájon ütötték volna. Végig a gerince mentén bizsergést érzett.
– Silver?
A lány lehunyta a szemét, hogy megállítsa a szédülést. Felpillantott.
– Elfogyott az ereje – súgta.
El akart hátrálni, de a szellem aktivitása túl sokat vett ki belőle. Megingott, a térdei remegtek, alig tudott megállni a lábán. Skyler észrevette, megragadta a karjánál fogva és megtartotta.
– Jordan, jól van?
– Igen, mindjárt…
– Üljön le! Rémesen sápadt.
A lány megrázta a fejét.
– Nem. Mennem kell – kihúzta a karját a férfi markából.
– Ne siessen! Ami az imént történt…
Jordan a szavába vágott.
– Soha korábban nem volt ilyen. Silver nem mutatkozott meg így. Maga miatt tette.
– Tudja, mennyit vártam erre?
– Mit jelent, amit mondott? Mi az, hogy lepaktált a sötétség urával?  – szegezte az öregnek a kérdést.
Skyler félrekapta róla a tekintetét, megvakarta az orra tövét, hogy időt nyerjen a válaszadás előtt.
– A mágiához van köze. Nézzen utána az interneten!
Jordan összeráncolta a homlokát.
– Ne szórakozzon velem, Edward! Eszméletlenül nem vagyok vicces kedvemben. Szerintem, van annyira extrém a helyzet, hogy kicsivel többet áruljon el.
Skyler megdörgölte a homlokát.
– A fekete mágiáról van szó. Az út, amit nem ajánlatos választani.
Mélyet sóhajtott, mintha ő is csak most kezdené megérteni és átgondolni Silver szavait.
– Egyiptom ősi praktikák őrzője. Híresek voltak a mágusaik az ókor hajnalától fogva. Egyetlen birodalomban sem létezett akkora kultusza a halálnak és a túlvilági életnek, mint náluk. Már-már gyermekien meseszerű. De ostobaság volna lebecsülni a tudásukat és legyinteni a hiedelmeikre. A titkos tanok sohasem kerültek feltárásra, máig ismeretlenek. Silver nem véletlenül választotta ki azt a helyet, és vetette alá magát annak a szertartásnak.
– Valamiféle átokról lehet szó? – kérdezte a lány.
Az öregember összehúzta a szemét.
– Nem hinném. Csak azt tudom, hogy Silver itt van, létezik, nem egy valószerűtlen képzelgés. Csapdában van a maga testében, pedig velem kellene lennie.
– Mégis hogyan?! Mit akar? Hogy hazajáró szellem legyen, nem több egy fuvallatnál? – csattant fel a lány.
– Ha azt gondolja, kedvesem, hogy ő mindentől megvédelmezi, óva intem ettől a súlyos tévedéstől. Maga kihívja a veszélyt, túlságosan bízik önnön erejében, de tartsa észben, hogy egy szellem nem óvhatja meg mindennel szemben! Abba kell hagynia, amit művel, amíg még megteheti!
Jordan hidegen viszonozta a férfi pillantását.
– Azt hiszi, nem látok át a szavain? Nem engem félt, nem miattam aggódik, csak attól retteg, hogy ha nekem bajom esik, elveszíti vele a kapcsolatot.
– Kérem, Jordan, ne legyen ilyen cinikus!
A lány közelebb hajolt Skylerhez.
– Ha van valami használható ötletük, magának és Silvernek, hogyan oldhatnánk meg a helyzetet, osszák majd meg velem is! Minden jót, Edward! – mondta és határozott léptekkel távozott.
Ahogy kiperdült a kapun és kocsiba ült, kényelmetlen érzése támadt, mintha figyelnék. Óvatosan körülnézett. Parkoló autókon és egy-két sétáló emberen kívül nem látott semmi gyanúsat. Hazafelé vette az irányt. Egyedül akart maradni és gondolkozni. Az akció Silverrel és az öreggel túlságosan kimerítette, még akkor is, ha ő bizonyult erősebbnek ma.
Otthon elhárította az anyja vacsorára irányuló ajánlatát. Nem bírt volna enni, a gyomra még mindig gombócban volt. A szobájába ment és rávetette magát az internetre, ahogy Skyler tanácsolta. Hamarosan többet tudott arról, mit is jelent, ha a mágiában jártas személy a sötét utat választja. Gyors és biztos siker, látványos eredmények, csakhogy a fizetség sem lebecsülendő, amit adni kell érte.
Azután az ókori Egyiptom vallását kutatta, a mitológiát, az alvilágról szóló írásokat. Az akkori rituálékról alig talált anyagot, csupán jelentősebb általánosságokat. Az Alvilágot Anubisz, a kutyafejű isten őrizte, Ozirisz döntött a holtak birodalmába való bebocsátásról. Vajon Silver melyikükkel alkudott meg? Mi volt, ami kellő értékkel bírt, hogy a másik fél elfogadta fizetségül?


2013. augusztus 18., vasárnap

Új részlet! - randomra kiragadva


Sziasztok!

Fogalmazzunk úgy, hogy ma közléskényszerem van. :)
Teljesen véletlenszerűen választottam egy újabb részletet a Bittersweet-ből. Be kell ismernem, nagyon szeretem ezt a történetet. Így lesz még több kiragadott pillanat is belőle itt. :)


 Figyelem! A részlet erőszakos és morálisan vitatható jeleneteket tartalmaz (ahogy az egész könyv is). Aki nem kedveli az ilyesmit, ne olvassa el! Ez egy fikció és ezt nem győzőm elégszer hangoztatni. 

Tehát, íme!




A Galaxy tömve volt, a zene dobhártyarepesztő erősséggel döngött. Jordannek köhögnie kellett tőle, annyira ráfeszült a mellkasára és csak lassan szokott hozzá. Thomas azonnal a szabad lányokat figyelte és alig pár percre volt szüksége, hogy kettővel szóba elegyedjen. Lehengerlő stílusát az apjától örökölte.
Chris a pulthoz terelte Jordant, ahol feltűnt Martin. A srác arcán zavar tükröződött, a vonásai feszültek voltak, szeme tűzben égett.
– Szia, Jordan!
A lány annyira megdöbbent, megszólalni is alig bírt. Barátnőjére sandított, rögtön biztos volt benne, hogy az ő keze van a dologban.
– Ügyesen összehoztátok – jegyezte meg halkan.
– Én kértem meg Christ, hogy segítsen. Dacára annak, ami köztünk történt, szeretnélek felköszönteni a születésnapodon. – A fiú apró dobozt vett elő.
– Kérlek, Martin… – sóhajtott Jordan.
A fiú megfogta a kezét, és a tenyerébe helyezte a kis kék dobozt.
– Már rég megvettem. Téged illet.
A lány elvörösödött, szörnyetegnek érezte magát, sokkal inkább, mint eddig.
– Csak otthon bontsd ki! – kérte Martin.
Jordan bólintott, aztán a srác szemébe pillantott.
– Köszönöm.
Martin érte nyúlt, átfogta a derekát és megölelte. Nem mondott semmit, csak forró arcát szorította a lányéhoz. Jordan ajka reszketett. Bármilyen erősnek hitte magát, nem volt érzéketlen a fiú iránt. Szívesen megcsókolta volna, de nem akart hamis reményeket táplálni. Kibontakozott az ölelésből és elmosolyodott.
– Igyunk valami erőset!
Martin kikérte az italokat, három vodkát, aztán újabb kört. Ezután a feszültség gyorsan oldódott közöttük. Az alkohol kikapcsolta a keményvonalas védekezést. Martin hajlandó volt a két lánnyal egyszerre táncolni. A következő pohár pezsgő után mutatkozni kezdtek a finom kis részegség jelei. Nevetgéltek, kimelegedve táncoltak. A lányok hosszú hajukat rázták, Martin hol egyikükkel ringott együtt, hol a másikkal. Aztán egyszerre Jordan a bódult részegségen át, mint egy ködön keresztül, ismerős arcot vett észre a tömegben. Az alak egyenesen őt figyelte, tekintete várakozó volt, nélkülözött minden türelmetlenséget. A lány szíve rángatózni kezdett a mellkasában. Simon volt az, egy az Igazak közül és miatta állt ott a fal mellett.
Odahajolt Chrishez és próbálta túlkiabálni a harsogó zenét.
– Ki kell mennem a mosdóba. – A következő lépésével máris Simon felé indult.
Amikor odaért, kipirult arccal állt meg előtte.
– Mit akarsz? – kérdezte zihálva.
– Velem kell jönnöd.
– Tényleg? Éppen a születésnapomat ünnepeljük a barátaimmal.
– Tudom – bólintott a srác.
Volt a tekintetében valami, amitől Jordan ereiben meghűlt a vér. A válla felett hátralesett és látta, hogy Martin észrevette, amint a szőke Simonnal beszél.
– Marcell vár. – A srác egyik kezét a lány derekára csúsztatta, mintha egészen jó viszonyban volnának. A füléhez hajolt.
– Azonnal indulnunk kell.
Jordan bólintott. Simon kézen fogta és határozott léptekkel kivezette a diszkóból. Kocsiba szálltak és elsüvítettek az egyelőre ismeretlen cél felé. Annyi biztos volt, hogy nem az Igazak gyülekezőhelyére tartottak, nem abba a különös házba. A külváros felé robogtak, szürke-fekete szomorú környéken.
– Hová megyünk? – kérdezte Jordan rekedten.
Vékony dzseki volt rajta, kezdett fázni. Emlékeztetnie kellett magát, hogy az éjszaka sötétje nem idegen számára. Nagyon is otthon van az árnyak között.
– Mindjárt megtudod – válaszolt Simon.
A lány odafordult hozzá, majd ismét az utat nézte.
– Túl sokat ittál. Kapd össze magad, mert ma szükséged lesz a hidegvéredre!
Jordan összepréselte az ajkát. Az ital még az ereiben lovagolt, tüzelte az agyát. Nem lesz ez így jó – gondolta kétségbeesve.
Kibámult az éjszakába, az ablak előtt elrohanó utcarészletekre. Egyszerre meglátott egy lepukkant parkot, az ösvény elején egy szökőkúttal.
– Állj meg! – szólt rá a fiúra.
– Mi van?!
– Állítsd meg a kocsit! Oda oldalra!
– Nem érünk rá, sietnünk kell! – pattogott Simon.
– Adj két percet!
Jordan kilökte az ajtót és kipattant. Odarohant a gyászosan koszos és elhanyagolt, de még működő szökőkúthoz. Semmi extra művészi alkotás, csupán öt kagylótányért formázó alakzatból csordogált a víz a kör alakú medencébe. A víz bűzlött és zavaros volt. Most nem volt itt az ideje a finnyáskodásnak. Az számított, hogy a víz elég hideg.
Elszántan belehajtotta a fejét a vízbe és nyakig merült benne. Aztán kiemelkedett és újra megismételte a mozdulatot. Hosszú hajából csurgott a büdös lé, prüszkölve kapkodott levegő után. Tenyereivel megtörölgette az arcát. Az undort leküzdve sietett vissza a kocsihoz. Ettől majd gyorsan magához tér és kijózanodik, legalábbis nagyon bízott benne.
Simon fejét csóválva adott újra gázt.
– Nem vagy normális – dünnyögte Jordan vizes loboncát nézve.
– Ha normális volnék, nem lenne semmi keresnivalóm köztetek, ugyebár? – morogta a lány.
Simon elnevette magát.
Olyan környéken jártak, ahol az egy főre jutó dílerek, kurvák és késelők száma több volt az egészséges átlagnál. Simon leállította az autót, kiszálltak és lassan közelítették meg a sikátorokat. Nem volt egy vidám negyed, ahol jártak. Közvilágítás csak elvétve kényeztette az utcákat, a házakban, ha laktak is emberek, alaposan bezárkóztak.
Jordan szorosan Simon mögött haladt, kedve lett volna belekapaszkodni a karjába. Beosontak két hosszú épület között, Simon benyúlt a zsebébe és apró tárgyat vett elő. Másik kezét felemelve mutatóujját a szája elé szorította, jelezve, hogy mostantól egy pisszenést sem hallathatnak.
Jordan már hallotta is a félhomályból kiszűrődő zajfoszlányokat. Egy nő hangját verték vissza a falak. Valaki nyögött, könyörületért esdekelt.
Az egyik fal takarásában osontak tovább, némán lopakodtak. Egy beugró mögött Jordan megpillantotta a kísérteties jelenetet.
A kép beleégett a retinájába, az agyába vésődött. Abban a percben Silver életre kelt benne. Kirobbant az ereje, sebesen rohant végig a tagjain, majdnem kínt okozva. A lány megfeszült, hogy a teste elfogadhassa az energiát.
Tagbaszakadt férfi rángatott, ütlegelt egy vékony fiatal nőt. Akkorákat csapott rá az öklével, válogatás nélkül mindenhová a testére, hogy egy másik férfinak is elég lett volna elviselni. A lány arcát zúzódások csúfították, vér folyt az ajkáról, szétrepedt szemöldökéből a járomcsontjára. Fájdalomtól gyötrődő, védekező mozdulataiból úgy tűnt, egyik karja eltört. A fickónak nem volt elég ennyi. Kést húzott elő és belemártotta a lány hasába. Fojtott sikoly reszketett a levegőben.
A pasas kéjes pofával újra szúrt, majd megint és megint, megszámlálhatatlanul sokszor. Vértenger mocskolta be feketére a földet és a lány rángatózó testét. Már nem élt, csak az idegek vonaglottak, aztán vége lett.
Simon maga előtt tartotta a kis ketyerét. Kézi kamera volt, amivel minden mozzanatát rögzítette az iménti rettenetnek. Jordan letaglózva ismerte fel a helyzetet, hogy egyetlen pillanatra sem merült fel Simonban a gyilkosság megakadályozása. Nem ezért jöttek, nem ezért vették fel az egészet.
A késes pasas hörögve görnyedt előre, majd felegyenesedett és lassan félre fordult, éppen feléjük.
Jordan a sarkáig megdermedt. Nem volt semmilyen fegyvere, semmi, amivel védekezzen, vagy támadjon, ha kell, öljön. Simon csodálatraméltó hűvösséggel vette továbbra is a férfit, immár teljesen szemből. Fekete, elvadult pofával lódult feléjük a testes alak. Ekkor megmoccant a sötétség körülöttük. A feketeségből sebesen árnyak váltak kis és a férfira ugrottak. Azonnal lefogták, szakszerű mozdulatokkal ártalmatlanították. Kést tartó csuklóját kifeszítették, és Jordan tisztán hallotta a csont reccsenését, A fickó felüvöltött fájdalmában. Jordan ekkor ismerte fel Marcellt a félhomályban. Könnyebben lélegzett a tudattól, hogy ő itt van.
A kés tompán puffant a földön. Egy másik ügyes kéz tűt döfött a férfi nyaki erébe, mire az tehetetlenül megrogyott, térdei kifordultak alóla és elterült. Mialatt Paige és Bill stabilan megkötözték az eszméletlent, Marcell kérdőn pillantott Simonra.
– Megvan – bólintott a srác a ki nem mondott kérdésre és elsüllyesztette a kamerát a zsebébe.
Jordan nem tudta megállítani az ajka remegését. Marcell intett neki.
– Gyere, segíts!
Igen, ez jó – gondolta a lány. Adjanak neki munkát, addig sem kell gondolkoznia.
Megragadták a súlyos, magatehetetlen testet és a közelben parkoló kocsihoz cipelték.  A kutya sem törődött velük. Ezen a környéken senki sem látott és hallott semmit. Így volt ez szokás.
– Bill és én ülünk hátra vele, Paige és te előre. Simon jön utánunk – osztogatta az utasításokat Marcell.
Betornázták a behemót fickót a hátsó ülésre, és két oldalról közrefogták. Paige a volánhoz ült, Jordan beugrott mellé előre. A halott lányt maguk mögött hagyták a szomorú sikátorban.
Jordan nagyjából sejtette, mi következik. Hol vannak a maszkok? – gondolta, és maga is meglepődött a gyakorlatiasságán.
A pasas nem moccant, ahogy a kocsi zötyögtette, a feje ide-oda billegett. Messze kiértek már a városból, távolról is érezni lehetett a jellegzetes émelyítő szagot, a szemétégető bűzét.
Marcell előrenyújtott valamit a két ülés között. Jordan átvette és felismerte a fekete maszkokat. Már ő is kapott egyet, olyant, mint a többiek. Némán helyezték az arcuk elé, ami azt jelentette, a rituálé még csak most kezdődik.
A szemétégetőnél kamerák voltak felszerelve bizonyos szakaszonként. Inkább erre áldozott a cég, mint éjjeliőrre. A csapat pontosan ismerte a kamerák hatósugarát, így óvatosságból távolabb állították le a kocsikat.
A megkötözött férfi lassan mocorogni kezdett, ébredezett a kábulatból. Bill és Marcell kirángatták, talpra állították, hogy saját lábán tegye meg az utat a szeméthegyekig. Jordan titkos elismeréssel adózott az Igazaknak, hogy még ezt is milyen körültekintően szervezték meg. A beadott szer hatása pont addig tartott, ameddig hasznos volt. Hozzájuk képest ő tényleg csak amatőr kisinas volt a magánakcióival.
A fickó hörgött, vállát rángatta, felfogta, hogy csapdában van. A szeméttelep gyomorforgató bűzt árasztott, ahogy közeledtek egyre elviselhetetlenebb lett a szag. Jordan fulladozott és a hajából gőzölgő poshadt vizet már nem is érzékelte. A körülöttük terjengő brutális légáramlatok minden mást elnyomtak.
Bill átvágta a kerítésen a láncot és bent is voltak a területen. A sötétség jótékonyan elfedte a szeméthegyeket, a pihenő munkagépet, a prést.
A pasas hangosan öklendezve bukdácsolt, kiáltozni kezdett, hogy eresszék el, szitkozódott, fenyegetőzött, ugyanezt a repertoárt ismételgetve. Szánalmas pojácaként hunyorgott a maszkos arcokra. Marcell erősen megmarkolta a vállát és megtaszította, hogy hanyatt essen. A férfi rázuhant a szemétágyra, aztán forgolódni kezdett, mint egy végtagok nélküli hüllő. Bill rálépett a mellére és a földhöz szegezte.
– A kurva anyátokat, rohadt tetű banda! – ordította a pasas habzó szájjal. – Mit akartok, mi?! Azt hiszitek, beszarok tőletek? A kis ribanc miatt van, ugye? Azt kapta, amit érdemelt – fröcsögte félig háborodottan.
Marcell végtelen higgadtsággal szólalt meg.
– Ahogy a másik hét nő is?
A férfi pár másodpercig csak meredt a magas, szoborszerű alakra, aztán idegesítő vihogásban tört ki.
Paige megmoccant, egy lépéssel odaugrott és bakancsos lábával képen rúgta a gyilkost. Amíg a pasas a nyögéssel, vér és fogdarabok köpködésével volt elfoglalva, a beálló üdvözítő csendben Marcell intett az asszonynak. Paige fekete hosszúkás csomagot húzott elő a dereka mögül, átnyújtotta a társának. Marcell kibontotta, felemelte és Jordan felé tartotta.
Egy tőr volt, legalább harminc centiméter hosszú, széles pengével, középen az acélon vércsatorna futott hosszában. A markolata fekete finom bőr.
– Ha jól tudom, születésnapod van – mondta Marcell. Még az otromba plasztik maszk sem torzíthatta el kellemes zengésű hangját.
Jordan a férfi kék szemeit nézte a maszk réseiben. A késért nyúlt, a markolat illett a tenyerébe, a kés súlya is éppen megfelelő volt. Tudta, mi a dolga, akár az Igazak nélkül is örömmel megtette volna. Nem érzékelte Silver erejét különállóként magában, egybeforrt vele.
Bill mintha csak megérezte volna a szándékát, elemelte a talpát a férfi mellkasáról és hátralépett. Jordan lecsapott.
Egyetlen sebes kiszámított mozdulat volt, egy precíz vágás. A penge elvégezte, amit kell. Olyan könnyedséggel hasított a bőrbe, a szövetekbe és vágta át a nyaki ütőeret, mintha vajban mártózna meg. A hosszú íves vágás csupán egy kecses csuklómozdulatba került Jordannek. A férfi saját vérétől fuldokolva fetrengett, fültől-fülig mélyen elvágott nyakkal. Talán már a bűzt sem érezte, csak a sűrűsödő homályt, ahogy szökött belőle az élet.
Az Igazak szenvtelenül álltak körülötte, várták, míg kiszenved. Aztán Simon kivette a kamerából a memóriakártyát, amin a felvétel volt, és a halott pasas vértől maszatos fogmaradványai közé dugta.
Jordannek úgy tűnt, nagyon hamar értek vissza a városba. A titokzatos házhoz hajtottak, ahol a már ismert nappaliban fejezték be az éjszakát. Bill váltott néhány halk mondatot Marcellel és rövid úton távozott. Paige a lányhoz lépett, a nedvesen összetapadt hullámos gubancos hajára bökött.
– Veled mi történt? – kérdezte.
– Részeg voltam, amikor Simon értem jött. Valahogy észhez kellett térnem – felelte a lány hűvösen.
Paige elmosolyodott.
– Ez jó! Szóval, részeg voltál? Ahhoz képest szép munkát végeztél. Boldog születésnapot, Jordan! – mondta és ő is elment.
– Kösz – dünnyögte Jordan maga elé.
Marcell leült az íróasztal szélére, így egy magasságba került az arcuk. Kék szemei alatt sötét karikák árulkodtak a fáradtságáról.
– Nem tudom, honnan van benned ez a titokzatos erő, ami mozgatja a testedet, amitől ennyire jó vagy. Ha nem ismerném a korodat, azt gondolnám, kaptál valamilyen kiképzést a seregben, vagy egyéb titkos szervezetben. Nem voltam biztos benne, hogy ma éjjel képes leszel-e megtenni, amit kell. Megjelentél bepiálva, csapzottan, zavaros tekintettel. Letaglózott a lány halála, láttam rajtad, mennyire forr benned az indulat. Itt nem lehet hibázni. A többiek nem örültek, hogy magunk közé választottalak, de azt hiszem, ma meggyőzted őket. Kezdésnek nem rossz.
Jordan hangja érdes volt, ahogy megszólalt.
– A lányt meg kellett volna mentenünk.
– Mi nem vagyunk jóságos angyalok, nem mentünk áldozatokat. A vétkesekről gondoskodunk.
Jordan vissza akarta adni a tőrt, odanyújtotta, de Marcell elhárította.
– Tartsd meg! A tiéd.
– Köszönöm.
– Simon hazavisz. A diszkóba nem mehetsz így vissza. Siessetek, mert túl sok lesz az idő, amivel el kell számolnod!
– Azt mondtad, nem megyünk egymás privát szférájának közelébe – ellenkezett Jordan.
Marcell ajka megvonaglott, mintha mosolyt fojtana el.
– Örülök, hogy figyelsz a szavaimra. Most más a helyzet. Simonnal láttak lelépni a barátaid, ezért ő is visz vissza. Jó éjszakát!
A lány bólintott, aztán engedelmesen követte a szőke hajú srácot. Amikor beültek az autóba, óvatosan megjegyezte.
– Százával buknak rá a nők, lefogadom.
Simon megvonta a szemöldökét.
– Csak nem hogy tetszik neked?
– Ugyan már! – legyintett Jordan. – Igaz, hogy vonzó férfi, de valahogy nem tudom elképzelni róla, hogy szabadon engedi az érzelmeit, vagy a vágyait.
– Marcell sokkal összetettebb ember ennél. Sosem keveri a melót a szexszel. Úgyhogy a jelenlegi felállásban ne is ábrándozz róla!
Jordan felhördült.
– Te meg miről beszélsz?! Egek! Eszem ágában sincs. Nem érdekel a fickó. Simon, ne kavarj, jó?!
A srác jóízűen nevetett.
– Oké! Nekem aztán édes mindegy. Pedig a zsánere vagy.
– Most hagyd abba!

2013. augusztus 3., szombat

Bittersweet - részlet

Kedves Olvasók!
Sziasztok!

Méltatlanul elhanyagolom az oldalt. Nincs rá mentségem, igazi nincs. Felhozhatnám, hogy nyár van, írogatok, meg ilyesmi... de ezek csak kifogások. :)
Három könyv jár a fejemben, egyen dolgozom, másik kettőn fejben.

 

Szeretnék nektek kedveskedni egy kis meglepetéssel. 
Azt találtam ki, hogy mutatok egy kiragadott részletet a Bittersweet című regényemből.

Emlékszik még rá valaki? 

Annak idején nagy reményeket fűztem hozzá, de sajnos a kiadók csak ködösítenek. 
Nos, amíg nincs értékelhető döntés, addig itt egy kis részlet.

Kommenteket örömmel fogadok!


 

"Brando lakását könnyen megtalálta. Ott állt az ajtó előtt, táskájában a filmmel, idegesen. Még valamit magával hozott, a nagy tőrt, amit Marcelltől kapott. Az acél súlyosan húzta a táskát a vállán. 
Nem azért hozta el, mert félt, vagy használni szándékozott. Csak egy pillanatra sem szabadott megfeledkeznie róla, hogy ő kicsoda.
Nick udvariasan beengedte. A lakás nem volt túl tágas, mindössze két kényelmes szobából állt. Ízlésesen volt berendezve, hangulatos színekkel dekorálva. Tisztaság és rend volt mindenhol, semmi nem utalt rá, hogy nő is él ott.
– Szép kis lakás – mondta Jordan, és kitért a férfi méregető pillantása elől.
– Mielőtt azt gondolnád, hogy valami hátsó szándékkal csaltalak ide, biztosíthatlak, erről szó sincs – kezdte Nick.
A lány visszafordult felé, felvonta a szemöldökét.
– Ezek szerint tisztességesek a szándékaid?
– Tessék?
Jordan egyenesen az arcába nézett.
– Tisztában vagyok vele, hogy nem engednél meg magadnak ilyen átlátszó trükköt.
A férfi biccentett.
– Tény, hogy sértené a hiúságomat. Nem vagyok cukros bácsi.
A lány halkan nevetett.
Nick az egyik asztalon álló gépre mutatott.
– A vetítőt kölcsön kaptam egy havertól. Azért sürgettem, hogy gyere, mert csak két napig maradhat nálam, aztán vissza kell adnom. Hétfőtől szüksége van rá az illetőnek.
– Nagyon rendes tőled, hogy segítesz.
Jordan a táskájába nyúlt és elővette a tekercset. Nick felhelyezte az állványra, és elkezdte befűzni a filmet.
– Vetítővászon is van hozzá? – kérdezte a lány.
– Az sajnos nincs. Ott, a sarokba támasztva találsz egy atlaszt összetekerve. Légy szíves, vedd elő!
Jordan a könyvespolc melletti beugróból kiemelte a nagy atlaszt és átadta Brandónak. A férfi kitekerte és hátlapjával kifelé felakasztotta az egyik falikép helyére. Így rögtön lett mire vetíteni.Behúzta a sötétítőket, bár az utcai világításból csekély fény tört be az ablakon. A kis asztalka mögötti kanapéra bökött.
– Foglalj helyet!
Jordan leült, maga mellé rakta a táskáját és rá a dzsekijét. Nick igazított még a filmszalagon.
– Egyedül szeretnéd megnézni? Mert akkor elindítom és kimegyek – ajánlotta.
Jordannek fogalma sem volt, mi lehet a filmen, nem tudta, mi vár rá. Ha Nick is látni fogja, talán olyasmik jutnak tudomására, aminek nem örül. Kiküldeni sem volna szép a saját szobájából.
– Maradj itt velem!
Nick lekapcsolta a villanyt, beindította a vetítőt. Fehér fénycsóva vetült a rögtönzött vászonra. A gép felbúgott, kattogott, aztán felvillogtak az első képkockák.
Magas, fiatal férfi integetett a kamerába, széles mosollyal magyarázott. A film néma volt, nem társult hozzá hangfelvétel. A helyszín egy hajó fedélzetén volt, talán nagyobb vitorláson. A fekete-fehér film nagy valószínűséggel a harmincas évek elején készülhetett.
Nick önkéntelenül szólalt meg, és leült a lány mellé.
– Az a nagyapám. Jó ég, de fiatal!
Edward Skyler a hajó korlátjához lépett, átkarolta az ott támaszkodó, lobogó hajú nőt. Mindketten nevettek. Silver ifjú volt és nagyon szép. Hófehér blúzt és nadrágot viselt, karcsú derekát egy kendő fogta körbe öv gyanánt. A pár a kamerázó személynek magyarázott, széles mozdulatokkal mutogatták a háttérben húzódó sziklás partot. Edward magához ölelte a nőt és szájon csókolta, majd integetett valaki másnak a fedélzeten tartózkodók közül.
Nick döbbenten fordította a fejét Jordan felé a sötétben. Olyan szembeszökően éles volt a hasonlóság a két nő között, mintha maga Jordan lenne a filmen.
– Ő a dédanyám – mondta halkan a lány.
Nem mert a férfira nézni, érezte, hogy kitartóan az ő arcát figyeli.
További jelenetek következtek, a helyszín változott. Görögország híres romjai előtt pózolt a párocska, majd havas tájban síelős percek jöttek, vidám baráti társasággal. Csupa ismeretlen arc. Minden pillanat arról tanúskodott, hogy ez a két ember hatalmas szerelmet táplál egymás iránt, és nem rejtegetik senki elől. Szabadon éltek, semmibe véve mások véleményét vagy rosszallását. Nagy ívben tettek a konvenciókra.
A gép hangosan kattogott, búgott, a zaj betöltötte a szobát.
Sűrű rózsalugast láthattak. Egy ház hátsó kertjében készült a felvétel. A kamera felvette a bokrok között futó árnyas kis ösvényt, a dús lombozatú, vaskos törzsű fákat, a kerti padokat és a kis asztalt. Aztán a kamera látószögébe került Silver hátulról nézve, ahogy andalogva távolodik a bokrok között. Biztosan Edward készítette a kockákat, ezek privát percek voltak. Az asszony könnyű, virágmintás nyári ruhát viselt, haját lazán feltűzte. Egyszer csak a válla felett hátrapillantott, észrevette a kamerát. Fáradtan elmosolyodott. A maga természetes egyszerűségében igazán szép volt és fiatalabbnak látszott a valódi koránál.  Egy kissé még oldalra fordította a vállát és láthatóvá vált az alakja, előre domborodó gömbölyű hasa a ruha alatt.
Jordan testén borzongás futott végig, csupa libabőr lett mindenütt, még a haja alatt is. Könnybe lábadt a szeme.
Az utolsó kockákon a gizai piramisok és a Szfinx szerepeltek, a tevegelő Edward és a Níluson sikló fehér vitorlás felukkák. Azután a tekercs leszaladt, vége lett a filmnek. A fehér vásznat bámulták.
Jordan könnyei legördültek az arcán. Megérezte, hogy Silver ereje puhán remeg a gyomrában, mintha ő is sírna.
Nick felállt, felkapcsolta a villanyt, leállította a gépet és visszaült a lány mellé.
– Volt gyerekük? – kérdezte rekedten.
Jordan alig bírt megszólalni.
– Silver elvetélte a kislányt, majdnem ő is belehalt. Azt hiszem, a felvétel után röviddel történhetett.
Nick tehetetlenül megvonta a vállát.
– Mikor volt ez az egész? Semmit sem tudok a nagyapám múltjáról. Illetve mesélt ő egy csomó izgalmas kalandról, helyekről, amerre járt, de egyszer sem esett szó erről a nőről.
– Persze, hogy nem. Hogyan is tehette volna? Minden azelőtt történt, hogy megnősült volna. Tehát a nagyanyád előtt. Bölcsen hallgatott a régi eseményekről. Mi értelme lett volna feltárni az új családja előtt a korábbi érzelmeit? Ez egy nagy szerelem volt. Szoros és biztos kapcsolat, ami kiállta az időt is – mondta Jordan és remegett az ajka.
– Ezt hogy érted?
A lány arcán újabb könnyek szaladtak le, a hangját elvékonyította a sírás és a feltörő érzelem. A férfi szemébe nézett, elég közel ültek egymáshoz, hogy láthassa szürkéskék íriszének cikornyáit.
– A titkos viszony még évtizedeken keresztül tartott, miután mindketten családot alapítottak.
– Értem – bólintott Nick, majd halkabban hozzátette. – Teljesen úgy nézel ki, mint ő. Ha a tegnap estére gondolok, amikor úgy voltál felöltözve… – felemelte a kezét, ujjai hátával puhán lesimogatta a lány könnyeit. – Mit érezhetett az öreg, amikor meglátott?
Jordan tekintetét foglyul ejtette a pillantása, képtelen volt megmoccanni.
– Azt hiszem, fájdalmat okoztam neki – sóhajtott halkan.
Hátrahúzódott, felkapta a dzsekijét, vállára akasztotta a táskáját és felállt.
Nick követte a tekintetével, aztán ő is felegyenesedett.
– Szóval, ennyi? – kérdezte.
Jordan letörölte a könnyeit, hátrarázta a haját, összeszedte magát.
– Elnézést, hogy kiborultam meg a bőgésért. Nagyon köszönöm, hogy segítettél.
Nick levette a tekercset a vetítőről és átnyújtotta neki.
– Szívesen.
A lány halványan elmosolyodott.
– Nem tartalak fel tovább – indulni készült, de a férfi megállította.
– Egy pillanat! – A könyvespolchoz ment, elvett onnan valamit. – Ez tegnap ott maradt. A nagyapám azt mondta, adjam neked vissza.
A kairói fotó volt. Jordan az ujjai közé fogta.
– Igazából Mr. Skylert illeti.
– Ragaszkodott hozzá, hogy megkapd. – Nick meleg mosolyt villantott fel. – Azt hiszem, az öreg Eddie nagyapa kedvel téged. Nem is csoda.
– Mennem kell. Még egyszer kösz mindent.
Jordan az ajtóhoz ment, Nick ott volt a sarkában. Kinyújtott karját felemelte, tenyerét az ajtóra préselte, a lány feje mellett, hogy ne nyithassa ki. Szorosan állt mögötte, mellkasa Jordan hátához ért.
– Várj még egy percet! Kérek valamit cserébe – lehelete a lány halántékát cirógatta. Beszívta a hajának illatát.
Jordan megfordult, hátát az ajtónak döntötte. Érezte, hogy túl közel állnak egymáshoz. Felnézett Nick arcára.
– Miért nem lepődök meg? – kérdezte.
– Találkozzunk valahol! – mondta Nick.
A lány elnevette magát. Nem akarta elhinni.
– Randi?
– Igen. Szeretnék randevúzni veled. Nem olyan könnyű ezt kérnem, tekintve a körülményeket. Jóval idősebb vagyok, te tanulsz, a munkám olyan, amilyen. Sejtem, hogy a szüleid sem díjaznák. Ennek ellenére tehetnénk egy próbát.
Jordan már nem nevetett, forróság öntötte el.
– Moziban nem lehet beszélgetni, különben is ezt a programot az előbb kipipáltuk. Diszkóhoz túl öreg vagy és nem szeretném, ha meglátnának minket – mondta, aztán eszébe jutott valami. – Van egy ajánlatom. Taníts meg lőni!
– Jordan… – kezdte a férfi, de a lány nem engedte folytatni.
– Zsaru vagy, nálad biztonságosabban senki sem tanítana.
– Miért akarod, mire kell ez neked?
– Tudod jól, mi történt velem és Martinnal. Megtámadtak és nem tudtunk védekezni.
– Fegyverrel akarsz mászkálni? A te korodban csak illegálisan tehetnéd meg. Erről ne is álmodj!
– Csak tudni akarom használni, ha szükség lenne rá. Talán egy nap megvédhetek vele valakit.
Nick komoly tekintettel bólintott.
– Ha ez az ára, hogy találkozz velem…
Jordan éppen azt akarta felelni, hogy enélkül is megtenné, amikor kopogtak az ajtón. Mindketten összerezzentek. A férfi leengedte a karját, a lány félrehúzódott, hogy kinyithassa az ajtót.
Szőke nő állt a küszöbön. Jordanre meredt, aztán lendületesen belépett mellette, könyökével súrolta a lányt, mintha jelezné, hogy útban van.
– Rosszkor jöttem? – kérdezte, de láthatóan nem is várt választ.
– Kelly! – Nick meglepett pillantása elárulta, nem várt látogatót.
– Nem hívtál vissza, az sms-re sem válaszoltál, így én jöttem ide.
Kelly csinos, harmincas nő volt. Szemei már-már valószínűtlenül kéken villogtak a fekete szemspirállal kikent pillái alól. Várakozóan nézett Jordanre, mintha azt sugallná felé, vegye már észre magát, mennyire felesleges a jelenléte és takarodjon el. Nyilván Nick barátnője lehetett, vagy valami hasonló.
– Talán azért nem válaszoltam, mert dolgom volt – jegyezte meg nyomatékkal Nick.
A nő orrcimpái megremegtek, mielőtt gúnyos mosolyra húzta a száját. Tekintetéből lekicsinylés sütött.
– Igen, azt látom – végignézte Jordant, felvonta a szemöldökét. – Nem gondoltam, hogy ilyen könnyű prédákkal is beéred.
– Most hagyd abba! – figyelmeztette a férfi feszültségtől nyers hangon.
– Azért lásd be, elég egyértelmű a helyzet! Tök véletlenül itt talállak egy csitrivel szombat este. Ez egy kislány.
Jordan lenézett a nőre. Tehette, hiszen jó fél fejjel magasabb volt nála és jóval karcsúbb.
– Ezzel a megállapítással kár volna vitatkozni. Hozzád képest valóban kislány vagyok – mondta kedélyesen. – Te is voltál fiatal, biztosan még emlékszel, hogy is megy ez, amikor a hormonok beindulnak, ha egy jó pasi társaságában vagy. Nick pedig pont ez a kategória. Átkozottul szexi.
Kelly rákvörös lett, majd' felrobbant. A lány nem mert a férfira nézni.
– Úgy látom, indulsz. Miért nem mész már a fenébe? Fontos beszédem van Nickkel – vakkantotta a nő.
Jordan előrehajolt, egészen Kelly arcához.
– Várj csak! Van itt valami a szád sarkában.
A nő odakapott, hogy letörölje.
– Mi az? – nyögte önkéntelenül.
Jordan felegyenesedett.
– Hagyd! Úgysem jön le. Az a mély ránc a keserűségtől vésődött oda.
Kelly elvesztette az önuralmát, és hirtelen elkapta a lány karját, belevájta az ujjait a bőrébe.
– Na, most már elég! – sziszegte a fogai közt.
Jordan a szabad kezét ráfonta a nő kézfejére, keményen megszorította. Volt benne erő, fájdalmat okozott. Kelly el akarta rántani a csuklóját, de képtelen volt rá.
– Sosem tudhatod, kivel akaszkodsz össze – súgta a lány.
A következő pillanatban szabadon eresztette, az ujjai látható piros nyomokat hagytak a nő bőrén, mintha leforrázta volna.
Jordan sarkon fordult és elment. Még hallotta, ahogy Kelly siránkozó, álszent hangon beszél Nickhez.
– Ez nem normális! Majdnem eltörte a kezemet. Nézd meg!
Jordant nem érdekelte a folytatás, nem akarta tudni, Nick hogyan magyarázkodik. Zaklatott volt, még túlságosan a film hatása alatt állt. Tudta, hogy Edward Skyler minden egyes szava igaz volt, minden, amit a múltról mesélt. Biztos volt benne, hogy a dédanyja valami sötét fortélyra adta a fejét, miközben a misztikum világát kutatta. Mi lehetett a titok? Miféle rituálé, aminek segítségével elérte, hogy még ma is itt van a szellemnek csúfolt energiája? Egy erő, amely félelmetes dolgokra képes.
Nem gondolta volna, mekkora megkönnyebbülést érez, amiért most már Nick is tud Silver és Edward régi kapcsolatáról. Otthon senkinek sem beszélhetett erről, nem is akart. Nickkel összekötötte ez a titok, hisz kettejük rokonairól volt szó. Arra is gondolt, hogy talán nem a véletlen műve volt, hogy ő és Brando azon az éjjelen találkoztak. Mi van, ha ez is Silver ügyeskedésének eredménye? De egy szellem nem rendelkezhet ekkora hatalommal és erővel, hogy halandók sorsába beleszóljon! Az már ijesztő volna."