Látogatók

2011. augusztus 27., szombat

Suttogó Völgy.......4. részlet

Egymás mögött haladtak az örvényen, ahol csak kettesével fértek el. Lassan beértek az erdőbe, az árnyas lombok alá. Mary-Anne nagyon élvezte, hogy a fiatal Williams megy az oldalán és azt is, hogy az általa izgalmasnak talált Mr. Gray pedig mögötte.
- Hallották, hogy én nyertem az íjászatot? Bizony, első lettem – csicseregte.
- Gratulálok, Miss Seymour – mondta Gray kedvesen.
- Büszke is vagyok magamra. Persze, ön is jó volt Lady Catherine, ügyes lövései voltak. Kár, hogy nem játszott végig, mert méltó ellenfelek lehettünk volna – mosolygott Mary-Anne hátra.
Catherine halkan csak ennyit mondott.
- Tagadhatatlanul ön volt a jobb.
Míg Mary-Anne csak beszélt és beszélt, a többiek hallgatásba burkolóztak, mindenki a maga okán.
Már jócskán bent jártak az erdőben, amikor az ösvény elágazott kétfelé.
Catherine és Gray alaposan lemaradtak, mintha csak hallgatólagosan megegyeztek volna, hogy így kevésbé kelljen figyelniük Miss Seymour mondandójára. A távolság egyre nőtt a két páros között, már messzebbről hallották a lány hangját és Christopher ritkán felcsendülő válaszait. Az elágazáshoz érve Gray megfogta Cathy karját és az ellentétes ösvény felé fordította.
- Mi menjünk ebbe az irányba! – ajánlotta.
Azok ketten elől észre sem vették, hogy ők lemaradtak és másfelé mentek.
Catherine némán lépkedett a férfi mellett, dühe lassan lecsillapodott, belátta, mennyire nem illő így viselkednie egy idegennel. Azzal, hogy fúriaként rátámad Grayre, semmi sem lesz jobb, legfeljebb magát járatja le, amiért nem tud magán uralkodni.
- Most rajtam a sor, hogy bevalljak valamit – kezdte a férfi megtörve a csendet. – Bár a véleménye már nem lehet jobb rólam, mégis elárulom az okát, miért néztem magát olyan kitartóan a bálban. A kettőnk élete már kétszer is keresztezte egymást. Az elsőről csak ön tudott, a második esetről pedig csak én.
Catherine oldalt pillantott a férfira.
- Hogyan?
- Úgy egy évvel korábban már láttam önt. Cardiffban kora reggel egy hotel teraszán ült.
Az asszony meglepődött.
- Jó ég! És mit csináltam? Valami olyat, amit most felró nekem?
A férfi elmosolyodott. Vonzó arcában megcsillantak a szemei.
- Nos, ami azt illeti, éppen egy cigarettát szívott. Ott ült a reggeli napfényben, egyedül és a partot nézte. A korai háborítatlan nyugalmat, a csendet élvezte.
- És hol volt ön?
- Az utcán haladtam el, egy hajnalba nyúló mulatságról tartottam a szállásom felé. Megláttam Önt és csak csodáltam. Olyan volt, mint egy festmény, vagy egy regény magányos hősnője. Aztán a hotelből kijött egy férfi, önhöz lépett, váltottak pár szót, majd együtt bementek az épületbe. Akkor azt gondoltam, a férfi önhöz tartozik, de most már tudom, hogy a sógora volt, Mr. Hanning. A bálon őt is felismertem. Kérem, nézze el nekem, ha tolakodónak tűnt a viselkedésem, de alig hittem, hogy viszontlátom ugyanazt a hölgyet.
- Ön azt hitte, hogy Dixon velem van? Hogy a férjem?
- Vagy a szeretője. Hiszen Cardiffban gyakorta látni párocskákat megbújni kisebb hotelekben, hogy elvonulva a tengerparti üdülőhelyen turbékoljanak titokban – jegyezte meg a férfi.
Catherine visszagondolt arra a nyárra.
- Messze nem erről volt szó, uram. A húgom akkoriban veszítette el az első magzatát, mindnyájan szomorúak voltunk és úgy gondoltuk, egy kis környezetváltozás jót tesz neki. Ezért utaztunk Cardiffba. Közben már megvettem itt a birtokot és amíg mi nyaraltunk, a költözködés már meg is kezdődött ide. – majd hozzátette. – Dohányozni pedig csak ritkán szoktam, ha magamban vagyok és gondolkozok.
Gray újra elmosolyodott.
- Értem. Sok hölgy teszi titokban.
Catherine lendületesen felé fordult.
- Mr. Gray, amiket ma elmondtunk egymásnak, maradjon is közöttünk. Nem szeretném, ha mások is tudomást szereznének ezekről a dolgokról, elvégre senkire sem tartoznak rajtunk kívül. Remélem, számíthatok a diszkréciójára, ahogy ön is az enyémre.
- Ahogy óhajtja, Lady Ashby – hajtott fejet a férfi.
Catherine el akart lépni, de a hosszú szoknyája beakadt valamibe és nem engedte. Egy tüskés bokor kapaszkodott a bő anyagba és ő hiába rángatta.
Gray észrevette.
- Várjon! – lehajolt, hogy kiszabadítsa.
Cathy cibálta a szoknyát, hogy mielőbb eltávolodhasson a bokortól és a férfi ne érhessen hozzá. Gray azonban fél térdre ereszkedett előtte és óvatosan kiszedegette a makacs, vékony kis ágakat.
- Ne rángassa, mert elszakad a szép anyag! – szólt a nőre halkan.
Cathy fentről letekintett a sötét hullámos fürtökre, Gray erős kezére, ahogy finoman megszabadítja a tüskéktől. Látta a férfi hosszú szempilláit, széles vállát és az inge nyakába kunkorodó tincseit. Egy pillanatra megremegett a közelségétől, aztán Gray felpillantott rá, egyenesen a szemeibe.
- Most már szabad – mondta.
- Köszönöm – lehelte Catherine megilletődve, amikor hirtelen két hölgyet vettek észre, alig pár méterre az ösvényen.
Mrs. Williams volt az egyik és a fiatalabbik Miss Seymour, Adele a másik. Ebben a fura, bizarr pillanatba belemerevedtek mindannyian.
A két hölgy arcán leplezetlen döbbenet és meglepetés ült. Látták, amit láttak, és alig hittek a szemüknek. Mr. Bradford Gray félreérthetetlen pózban, fél térdre ereszkedve nézett fel ragyogó arccal Lady Ashbyre, aki maga is pirulva figyelte az urat.
A férfi felegyenesedett, leporolta a nadrágját a térdén, majd a hölgyek felé mosolygott. Tisztában volt a helyzettel. Karját nyújtotta a grófnénak. Catherine, aki mukkanni sem bírt, önkéntelenül elfogadta a felkínált kart és belekapaszkodott. Elgyalogoltak a tátott szájjal bámuló hölgyek mellett.
Határozottan érezte, hogy reszketnek a térdei. Ezúttal nem bánta, hogy belekarolhat Graybe, mint valami mentőövbe, aki kirántja ebből a kínos helyzetből.
- Jól van, Lady Ashby? – kérdezte a férfi fojtott hangon.
- Jóságos ég! Hogy történhetett ez meg? Micsoda ostoba helyzet! – sziszegte Catherine maga elé lángoló arccal.
- Ne vegye ilyen tragikusan!
- Még hogy ne?! Mrs. Williamset ismerve, estére már mindenki értesülni fog arról, amit látni vélt.
- Lebecsüli őt. Szerintem, már egy óra múlva.
Catherine kihúzta a kezét a férfi karjából és kétségbeesetten sóhajtott.
- Még mindig néznek minket, és biztosan máris gyártják az elméleteiket – morogta.
Gray hirtelen hátulról átfogta a derekát és közel húzta magához. Egészen fölé hajolt és az arcába suttogott.
- Akkor ne fosszuk meg őket egy kis mulatságtól!
Catherine kifeszítette a kezét, tenyerét a férfi mellkasára préselte, hogy eltolja, de sikertelen próbálkozás maradt. A keze alatt érezte Gray erősen doboló szívét.
- Mit művel? – hebegte.
- Fizessük ki a nézőközönséget – mondta a férfi halkan és már szinte a szájára hajolt.
- Maga megőrült! – tiltakozott Catherine.
A teste átforrósodott Gray karjában.
- Csak egy rövid csók - súgta a férfi ravasz kis mosollyal a szája szegletében. A szemei játékosan csillogtak, de tűz volt bennük.
- Ne! – lehelte Catherine.
Gray tekintete a szemeit fürkészték, majd a pillantása az ajkára siklott.
- Ne? – kérdezte halkan.
Catherine úgy érezte, cserbenhagyja az önuralma, a tagjai olvadoztak. Ő is a férfi száját nézte, hisz már olyan közel volt hozzá.
- Eresszen el! – nyögte.
- Ha így kívánja – súgta Gray és lassan felegyenesedett, elengedte őt.
Catherine kihúzta magát és remegő gyomorral rohanni kezdett, hátra hagyva a férfit.
Mégis, hogy merészelte ezt tenni vele? Gray arcátlansága felháborította. Játéknak tekint egy ilyen dolgot, neki pedig a jó hírébe kerülhet, ami a férfinak csak egy új hódítást jelent. Pontosabban, egy hódításnak a látszatát, de a rossz nyelvek máris úgy könyvelik el, mintha bármi is történt volna. Mrs. Williams mi a csudáért sétált éppen arra az ösvényre, amikor neki Vivienne mellett kellett volna lennie?
Catherine lelassított, ahogy a kerthez ért és nyugalmat erőltetett magára. Megkereste Viviennet, aki éppen Mrs. Seymourral beszélgetett. Ő is odaállt melléjük és csupán a szemével jelezte a húgának, hogy beszélni szeretne vele. Amikor végre kettesben maradtak, Vivienne kérdőn nézett rá.
- Mi történt? Olyan feszültnek látszol.
- Most nem mondhatom el, de nagyon örülnék, ha rögtön kimentenénk magunkat és hazaindulnánk – suttogta Catherine.
A háta mögé pillantott, azt leste, mikor tűnik fel Mrs. Williams és Adele Seymour az erdő felől.
- Mi baj, Cathy? Úgy csinálsz, mintha farkast láttál volna az erdőben – mosolygott Vivienne.
- Lehetetlen tovább itt maradnom – rázta a fejét Catherine.
- Rendben. Elfáradtam, az én állapotomban ideje visszavonulnom – kacsintott Vivienne.
Pár percen belül Dixon is csatlakozott hozzájuk és udvariasan megköszönték a vendéglátást, elbúcsúztak és távoztak. Így Catherinenek nem volt módja elköszönni Miss Elinortól, annak viszont örült, hogy Mr. Grayt sem látta sehol.
Fogalma sem volt róla, hogy a férfi szándékosan húzódott vissza egy örökzöld sövény takarásába, onnan figyelve az ő idegesen kapkodó, menekülésnek beillő sebes távozását.
Tudta jól, hogy amit megengedett magának a grófnéval szemben, az túlment az illendőség határain. Ő könnyedén áthágott pár elavult, régi illemszabályt, nem sokat törődött a pletykákkal, de most talán az asszonyt is kellemetlen helyzetbe hozta és ezt nem akarta. De képtelen volt ellenállni egy kis bolond tréfának és kifejezetten jó érzés volt a karjában tartani Lady Ashbyt. Azok a zöld szemek elbűvölték, de nem most először. Bosszantotta, hogy a társaság tagadhatatlanul legszebb hölgye elbújik az özvegyi státusza mögé és pajzsként használja fel azt maga előtt az élet nyújtotta lehetőségekkel szemben. Catherine Ashbyt zavarba hozni a közelségével, élvezetes rosszaság volt, ám egy pillanatra felsejlett előtte, hogy ha nem vigyáz eléggé, ebben a játszmában még megégetheti magát. Csupán azt kellett eldöntenie, hogy akarja-e.




A hazafelé vezető rövid kocsiúton Catherine saját feszültségétől fulladozva elmondta a húgának és a sógorának, mi történt az erdei ösvényen. Pontosan beszámolt róla, milyen események véletlen egybeesése kelthette a csalóka látszatot, amely ostoba pletykákra adhat okot, tekintve a helyzet résztvevőinek természettét. Az erdőből kifelé úton megesett kis közjátékot Mr. Grayjel gondosan elhallgatta, megőrizte magának ezt a kis titkot.
Dixon jót nevetett az eseten, Vivienne azonban leintette.
- Ó, kérlek, drágám, ne mulass ezen! Most mindenki azt fogja hinni, hogy Mr.Gray jegyben jár Cathyvel.
A férfi továbbmosolygott.
- Ez azért mégis abszurd, hiszen alig egy órával az eset előtt találkoztak először. Ki hinne egy ilyen ostoba pletykának?
- Mintha nem ismernénk ilyeneket?! – morogta Catherine.
- Gray bizonyosan tisztázza majd magát és minden rendben lesz – mondta Dixon most már komolyabban.
Catherine ebben nem hitt, ő nagyon is úgy látta, hogy Mr. Gray kifejezetten élvezi a kialakult helyzetet.
- Lehet, hogy Mrs. Williams és Miss Seymour nem is láttak semmit, vagy nem értették félre. Talán egyértelmű volt számukra, hogy csak a tüskékből szabadított ki – próbálkozott belekapaszkodni Vivienne a reménybe.
- Kötve hiszem. Vivi, ebben aligha bízhatunk – húzta el a száját Cathy.
Arra gondolt, hogy ha még azt is látták, ahogy Gray őt megöleli és majdnem megcsókolja, akkor a legrosszabb szóbeszédre számíthat. Tehetetlen dühöt érzett. Ez annyira felzaklatta, hogy halkan kiszaladt a száján a következő mondat.
- Gray a Neptunus tulajdonosa.
Vivienne és Dixon némán néztek rá. Tisztában voltak a múltban történtekkel, a tények jelentőségével és azonnal megértették, Cathy ellenséges érzelmeit.
A következő nap feszültségben telt. Catherinet egyre inkább feszélyezték a történtek. Minden kellemetlensége mellett őszintén meglepte, amit Mr. Gray bevallott neki, miszerint már látta őt. Minél többet gondolt vissza erre a kis epizódra a beszélgetésükből, annál inkább zavarba jött. Hogyan emlékezhetett rá, egy esztendő múlva is, hiszen csak pár percre látta futólag?
Az ebédidő elteltével türelmetlenség lett úrrá rajta. Úgy tűnt, Miss Williams nem él a meghívással és nem látogatja meg őket. Pedig Catherine őszinte várakozással tekintett a lánnyal való barátkozás elé. Szerette volna, ha jó viszony alakul ki közöttük. Volt ebben némi szándékosság és megtervezés is elvégre, ha eljön az idő, hogy Vivienne gyermeke megszületik és elköltöznek a birtokról, ő egy szál magában marad. Kényelmetlenül vette tudomásul, hogy bizonyára Elinor már megtudta az előző nap történteket a kedves édesanyjától, első kézből és talán megveti őt.
Már benne jártak a délutánban és látogató még mindig nem érkezett. Catherine úgy érezte, elviselhetetlen ez az állapot, nem tudni mi van odakint a ház falain kívül. Gray volt minden vádjának és haragjának céltáblája, minden kellemetlenségének okozója.
Végül teaidő előtt kocsizörgés zaja verte fel az álmos csendet.
Miss Elinor egyedül érkezett. Tökéletes úri modorban üdvözölte a háziakat, igent mondott a teameghívásra és kifejezte örömét, hogy végre közelebbről megismerkedhet Viviennel és ezúttal nem kell másokkal megosztoznia a társaságán. Mialatt Elinor és Vivienne beszélgettek, teáztak, Catherine merev tartással ült a székén, alig bírt a témára figyelni, túlságosan lefoglalták saját kételyei. Azt latolgatta magában, vajon Miss Williams tudja-e már a dolgot?
Egy óra elteltével Vivienne elnézést kért és kimentette magát valami egyszerű kis indokkal és elhagyta a szobát.
Elinor felpillantott, egyenesen a grófné arcába.
- Be kell vallanom, Lady Ashby, nem akartam eljönni ma.
Catherine megdermedt, aztán igyekezett uralkodni a vonásain.
- Értem – lehajtotta a fejét.
- Nem, azt hiszem, mégsem ért. Nem a meghívásnak nem akartam eleget tenni, hiszen alig vártam, hogy ismét találkozhassunk. Mérhetetlenül sokra tartom önt, grófné, tisztelem az erejét és a tartását. Szeretnék a barátja lenni. De tudnia kell, hogy egész álló nap vívódtam. – Elinor itt rövid szünetet tartott. Letette a csészéjét és kezeit az ölébe ejtette. Mély levegőt vett, talán bátorságot merített a mondandójához.
- Beszélhetünk nyíltan? – kérdezte.
- Természetesen, csakis úgy – válaszolta Catherine.
- Nos, bizonyosan sejti, hogy a tegnapi kerti mulatságon történtek után nehéz nekem szóba hozni a témát. Az édesanyám erősködött, hogy jöjjek át és ha lehet, mindent tudjak meg, puhatoljam ki, mi az igazság önről és Mr. Grayről. Higgye el kérem, hogy rémesen érzem magam ez miatt és távol áll tőlem, hogy mások életébe kutakodjam. Nem áll szándékomban beleavatkozni senki magántermészetű ügyeibe. Ezért nem akartam jönni, nem lehetek én, aki kipuhatolja a híreket.
Catherine megértően elmosolyodott.
- Ellenben én el szeretném mondani önnek az igazságot. Nincs mit titkolnom.
- Félek, olyasmit osztana meg velem, ami túlságosan bensőséges és csak a családjára tartozik – rázta a fejét Elinor.
- Hát, akkor halljam, mit beszélnek rólam az emberek! – intett a grófné.
Elinor kihúzta magát ültében.
- Azt mondják, Mr. Gray eljegyezte önt ott az erdőben.
Catherine nézte a fiatal nő arcát, a zavarát és teljesen váratlanul elnevette magát. Rájött, hogy Elinor még nálánál is kényelmetlenebbül érzi magát.
- Tehát, igaz? – pillantott rá a lány rákvörös arccal.
- Nem! A pokolba is! Dehogy igaz! – nevetett tovább Cathy.
- Az édesanyám látta magukat és azt mondta, utána Mr. Gray megölelte önt és nagyon bizalmasan viselkedett…
A grófné előrehajolt és megfogta a lány kezét, ahogy az ölében nyugodott.
- A világon semmi nem történt. Figyeljen rám, Miss Elinor! Mr. Gray a beakadt szoknyámat szabadította ki a bozótból, ezért térdepelt előttem. Pusztán egy udvarias és segítőkész gesztus volt. Az ön édesanyja és Adele Seymour éppen ekkor látott meg minket. Ami pedig ezután történt… nos, az bizony Mr. Gray játékos gazsága volt. Maga is tudja, hogy ő egy kalóz. Nem jegyzett el és nem is fog, semmi közünk egymáshoz. Sőt! Azt kell mondanom, hogy nekem egyenesen ellenszenves ember. Nem vagyok jó véleménnyel róla.
- Valóban? – hebegte Elinor tágra nyílt kék szemeivel.
- Miss Elinor, én özvegyasszony vagyok, nem valami fondorlatos férjvadász. És biztosíthatom, nem Mr. Gray az, akit valaha is figyelemre méltatnék. – Cathy visszahúzta a kezét és egy pillanatig a lány arcát figyelte.
- Ha esetleg önkéntelenül olyasmit követtem el, amivel megbántottam, vagy kereszteztem a terveit, esetleg az érzelmeiben sértettem meg, vagy a reményeit zúztam össze ezzel a felettébb ostoba pletykával, úgy a bocsánatát kérem.
- Hogyan? – pillantott fel Elinor.
- Mr. Grayre célzok.
- Ó! Nem, nem – rázta a lány a fejét. – Valóban tagadhatatlanul vonzó férfi és nehéz ellenállni neki, de én magam tartok tőle. Sosem élném túl, ha játszadozna a szívemmel és az érzéseimmel.
Catherine megértően bólintott.
- Remélhetőleg, Mr. Gray egy nap találkozik majd egy olyan hölggyel, aki elrabolja a szívét és alaposan megleckézteti.
Végre valahára Miss Williams is elmosolyodott.
- Igen, ez nem ártana.
- Kérem, Elinor, nyugtassa meg az édesanyját, hogy szerencsétlenül félreértett egy helyzetet! Nincs értelme valótlanságot terjeszteni, hiszen úgyis fény derül az igazságra.
- Igyekezni fogok meggyőzni őt.
Catherine felvonta a szemöldökét.
- Most pedig ön következik. Tegnap nem kerülte el a figyelmem, hogy milyen ridegen viselkedett Mr. Robert Seymourral. Úgy tűnt, régi sérelmek állnak a háttérben.
A lány furcsa helyzetbe került. Nem akart az érzéseiről beszélni soha senkinek, mégis vágyott rá, hogy őszinte lehessen a grófnéval.
- Milyen éles szeme van, Lady Ashby – húzta el finoman az ajka szélét.
- Ha nem kívánja felfedni magát előttem, elfogadom és nem sértődök meg. Ne vegye erőszakos kíváncsiskodásnak a buta fecsegésemet.
- Ó, nem Mrs. Ashby! Ön a legőszintébben megvallotta nekem a kényes részleteket, tartozom annyival, hogy viszonozom a gesztust. Jól látta tegnap, Robert Seymour és én egyféle ellentétben állunk egymással.
- Mit vétett az a vonzó fiatalember ön ellen?
Elinor egy kósza pillanatra kitekintett az ablakon át a kertre, mintha a régi dolgokon töprengene.
- Néhány éve úgy hittem, komoly érzelmekkel viseltet irántam, mertem remélni és álmodozni. Ostoba voltam és rettenetesen naiv. Aztán Mr. Seymour Londonba utazott, hogy jogi tanulmányokat folytasson és még ki tudja mi mindent megtapasztaljon. Könnyedén elfelejtett engem.
- Most pedig visszatért – jegyezte meg Catherine csendesen.
Elinor alig észrevehetően megrázkódott, a karján libabőr fodrozódott.
- Igen. Nem szabadna neheztelnem rá, csakis magamat okolhatom, ha buta álmodozásokkal ringattam magam csalfa képzelgésekben. Mr. Seymour soha nem ígért semmit.
- Én úgy látom, ön mégis sértve érzi magát.
- Inkább megbántva – helyesbített Elinor és a grófné szemébe pillantott. – Megkérem Lady Ashby, mélyen őrizze meg, amiket megvallottam. Nem akarom, hogy bárki tudomására jusson. Szégyellem, hogy az önámítás csapdájába estem.
- Szólítson Catherinenek! Ígérem, ami itt elhangzott, az köztünk marad. Azt remélem, ezzel biztosan megalapozzuk a barátságunkat.
- Igen, én is ezt hiszem.
- Ha bármiben a segítségére tudok lenni, csak bátran szóljon, Miss Elinor! Számíthat rám.
- Köszönöm a nagylelkűségét, Lady Catherine. Nyugodjék meg, beszélek anyámmal és mindent el fogok követni, hogy tisztázzam önt.
- Miss Elinor, megköszönöm, de valaki másnak lenne az a kötelessége.
Miss Williams távozása után Catherine igyekezett azzal nyugtatni magát, hogy semmi visszavonhatatlan és jóvátehetetlen nem történt. Ha beszélnek is róla és Grayről, majd Elinor jóvoltából mindenki belátja, hogy csupán félreértésről volt szó. Első kényelmetlen érzései oszladoztak, tudatosan terelte másfelé a gondolatait, hisz nem foglalkozhat folyton ezzel a képtelenséggel.


----------------------------------------------------

Ez csak a kezdet. Senkinek sem adják olcsón a boldogságot, így a szereplők is alaposan megküzdenek majd a sajátjukért.
Ennyi volt az ízelítő. A könyvet útjára bocsájtottam, keresi a kiadóját. Kérlek, ha tetszik, drukkoljatok nekem!
Ha ezt az írásomat nem találják elég érettnek és alkalmasnak rá, hogy könyvként megjelenhessen, akkor később önálló blogot kap és ott fogom megosztani veletek az egész történetet.

Érdekel a véleményetek!! Bátran írhattok.




Hamarosan egy teljesen más témájú regényemről árulok el egyet s mást.
Addig is.....Mindenkinek kellemes pihenést és kicsit hűvösebb napokat kívánok!

Ash

2011. augusztus 25., csütörtök

Suttogó Völgy 3. részlet...

Másnap Mrs. Williams rövid levélben érdeklődött Lady Ashby hogyléte felől és kifejezte abbeli reményét, hogy jól érezte magát a bálon és nem valami kellemetlenség miatt hagyta ott őket olyan hirtelen.
Catherine rövid válaszban fejezte ki köszönetét és biztosította a hölgyet, hogy a bál tökéletes volt, akárcsak a vendéglátás. Ám azt nem nyújtotta Mrs. Williamsnek, amire az asszony várt, a meghívást. Most nem volt olyan hangulatban, hogy a terjengős mondatáradatát hallgassa. Sokkal inkább lefoglalták a gondolatai. Mary-Anne Seymour szavai jobban felzaklatták, mint elsőre hitte. Régi emlékek tolakodtak elő a múltból. Ez a számára teljességgel ismeretlen ember felidézett egy kellemetlen epizódot, amire nem szívesen gondolt vissza.
Négy évvel korábban történt, amikor minden erejével és tudásával azon volt, hogy kontroll alatt tartsa a vagyona kezelését. Egy igen jelentős anyagi kár érte, egy olyan veszteség, amit még a biztos helyzetében is megérzett. Egy nagyobb szállítmány áru süllyedt el a tengeren, veszett oda a hullámokban. A természet erejével nem dacolhat az ember, Catherine is tudta jól, mégis dühítette az eset. Az anyagi káron felül még egy irritáló részlete volt az ügynek. Fogalma sem volt, ki a Neptunus Hajózási Vállalat tulajdonosa, név szerint legalábbis nem, de a bál estéjén a kiszámíthatatlan véletlen az útjába sodorta ezt az embert. Megvetésének élő célpontját, akit felelősnek tartott minden veszteségért.
Nem sok gondolatot vesztegetett a közelgő szombati kerti összejövetelre. Vivienne töviről hegyire elmeséltette vele a bál minden apró részletét. Mit viseltek a hölgyek, milyen volt az étel, a díszítés, a zene? Kikkel ismerkedett össze, táncolt-e, ahogyan ő megígértette vele? Cathy tudta, hogy a húga milyen nagyon vágyott már kiszabadulni. Úgy döntött, egy könnyű nyári kerti mulatság nem árthat meg a testvérének ebben az állapotában és nyugodtan magával viheti Seymourékhoz.
Vivienne végtelenül boldog volt, alig várta, hogy társaságba mehessen és új embereket ismerhessen meg. Catherine alaposan felkészítette a húgát Mrs. Williams heves természetére, Elinor csendes kedvességére és Mary-Anne Seymour szókimondó, karakán egyéniségére.
Pénteken kora délután Catherine kilovagolt a birtokra. Egyedül akart lenni, hogy visszanyerje a nyugalmát. Férfimód ülte meg a lovat, nem szerette a női nyerget, sokkal baleset-veszélyesebbnek tartotta. Sok idő eltelt, miután a férje balesetét követően újra lóra mert ülni. Tisztában volt vele, hogy a félelmeit csak úgy győzheti le, ha szembenéz velük. Nem illett egy hölgynek férfinyeregben lovagolnia, de úgy döntött saját birtokán azt tesz, amit akar. A következő napra koncentrált, nagy figyelmet kellett fordítania Vivienne kényelmére a kerti partin.
Meglepődött, amikor egy lovas férfi közeledett a fákkal szegélyezett mezőn át. Felismerte Christopher Williamset. Nem vágyta ezt a találkozást, de elkerülni már nem tudta.
- Szép napot, Lady Ashby!- üdvözölte a fiatalember. – Micsoda kellemes meglepetés! Megengedi, hogy csatlakozzam önhöz?
Cathy nem tehetett mást.
- Nem számítottam társaságra – jegyezte meg.
- Remélem, megbocsátja nekem, amiért lerövidítettem az utat hazafelé és az Önök földjén vágok keresztül. Tudja, mielőtt ideköltöztek, régen is mindig így tettem. Ha bánja és ellenére van, ígérem nem teszem többé – mosolygott a férfi kedvesen.
- Ne bolondozzon, Mr. Williams! Nem kell változtatnia ezen a szokásán. Miattunk biztosan nem.
- Köszönöm, asszonyom. Úgy tudom, holnap találkozunk Seymouréknál.
- Úgy tűnik, igen – bólintott Catherine. – Ezúttal a húgom is velünk tart.
- Igazán? Csodás volna, ha megismerhetnénk Mrs. Hanninget. Már Elinor húgom is nagyon várja.
- Merre járt, uram?
Mr. Williams felemelte a kezét és az erdősávra mutatott.
- Odaát a völgy túl felén néhányan összejöttünk Graynél egy kis felelőtlen bolondozásra – nevetett a férfi.
- Miféle bolondozásra?
- Tudja, amolyan férfidolgok. Egy kis célba lövés, italozás, nők dicsérete, ami nem egy finom hölgynek való.
Catherine most látta csak, hogy a fiatalember valóban nagyon könnyeden viselkedik, bizonyosan az elfogyasztott brandynek köszönhetően.
- Ismeri Grayt? – kérdezte Christopher hirtelen.
- Nem – vágta rá az asszony.
- Azt hiszem, erre hamar sor kerül. Remélem, nem botránkoztattam meg túlságosan azzal, amit most bevallottam. Ígérem, holnap a legtisztességesebb formámat fogom mutatni a vendégek előtt.
Catherine elnevette magát a férfi bűnbánó, hamiskás képén.
- Akkor igyekezzen haza, alaposan kialudni magát!
Christopher a nő szemébe nézett és egy pillanatig nem szólt semmit.
- Meg akar szabadulni tőlem, igaz? – kérdezte elmélyített hangon.
- Nincs rá okom – nézett vele farkasszemet Cathy.
- Mivel táncolni nincs esélyem önnel, ezért arra kérem, holnap szánjon rám egy kis időt és sétáljon velem a kert körül Seymouréknál.
- Hogy aztán az összes hajadonlány és az anyjuk mind engem gyűlöljenek, amiért kisajátítom magát? – mosolygott a grófné.
- Ne is törődjön velük! Majd csak kiengesztelem őket valahogy. Nos? Mi a válasza?
- Rendben van – bólintott Catherine.
Valahogy nehéz volt ellentmondania ennek az elragadó fiatalembernek.
- Köszönöm. Lady Ashby! – Christopher a ló véknyába döfte a sarkantyúját. – Holnap találkozunk. – és azzal elvágtatott.
Catherine nézte, ahogy eltávolodik és arra gondolt, mennyire helytelen volna, ha ez a férfi tévesen értelmezné az ő kedvességét. Vitathatatlanul jóképű és vonzó úriember volt az ifjú Williams, de kétszeri találkozás alapján nem lehetett komolyabb következtetést levonni a jellemét, vagy a viselkedését illetően.








Szombaton már a reggel fényes napsütéssel indult, kora délutánra pedig kellemesen felmelegedett az idő. A legalkalmasabb időpont volt ez egy kis szabadtéri eseményhez.
Seymourék régi stílusú háza mögött hatalmas, gondozott angolkert terült el, melynek folytatásaként egy tölgyfákkal szegélyezett sétány vezetett az erdő felé.
Mr. És Mrs. Seymour kedves, közvetlen modorú emberek voltak. Amikor a Hanning házaspár és Catherine Ashby megérkeztek, megértéssel fogadták, hogy Vivienne nem kíván külön figyelemben részesülni a helyzete miatt. Csak nyugodtan üldögélne egy kényelmes karszékben, esetleg kisebb sétát tenne, de nem igényel több és nagyobb törődést, mint a többi vendég.
A kertben felállított könnyű sátor védelmében frissítők és finom falatok várták a vendégeket. A társaság létszáma messze jóval csekélyebb volt, mint a bálon résztvevőké. Seymourék három-négy közelebbi baráti családot hívtak meg és pár egyedülálló személyt. Williamsék természetesen a teljes családdal képviseltették magukat.
Mikorra Catherinék megérkeztek a társaságot már jó hangulatban találták. Mindannyian kifejezték örömüket, hogy megismerhetik Viviennet. A három Seymour kisasszony azonnal élénk beszélgetésbe vonta bele a fiatalasszonyt. Mindent tudni akartak róla, hitetlenkedtek, amiért nem jár társaságba és elképzelni sem tudták, hogy lehet elviselni az életet ilyen visszavonultságban.
Elinor Williams alig szólt Viviennehez, aminek nem csendes természete volt az oka, hanem azon egyszerű okból, mert a Seymour lányoktól a közelébe sem jutott.
Catherine hamar észrevette a kialakult helyzetet és azonnal a segítségére sietett. Amint látta, hogy a húga a legjobb kezekben van, félrevonta Elinort, hogy válthassanak pár szót kettesben.
- Ne aggódjon, Miss Elinor, önnek is lesz alkalma bőséggel a testvéremmel közelebbről megismerkedni – mondta, miközben az egyik örökzöldekkel szegélyezett ösvényen sétáltak.
- Mary-Anne és a húgai türelmetlenül várták már Mrs. Hanninget, elnéző vagyok a lelkesedésükkel – mondta a lány.
- Akkor is, ha önt háttérbe szorítják? Nos, ne árulja el nekik, de van egy ajánlatom, amely kizárólag Önnek szól. Holnap jöjjön el hozzánk, és akkor zavartalanul beszélgethetünk, senkivel sem kell osztoznia Vivienen.
- Nagyon kedves, Lady Ashby, örömmel megyek – mosolyodott el Elinor.
Catherine közelebb hajolt hozzá és úgy beszélt, hogy más még véletlenül se hallhassa meg.
- Bevallom, ki nem állhatom az erőszakos viselkedést, azonnal heves ellenkezést vált ki belőlem. Ha ez jellemhiba, felvállalom, de nem tűrhetem, hogy egy számomra kedves személyt, szánt szándékkal így háttérbe szorítsanak.
Elinor rásandított.
- Úgy látom, az ön határozottságából néha nekem is elkélne valamennyi.
Cathy bólintott.
- Az utóbbi évek megedzettek, szükségem is volt rá és ma már nem riadok vissza szinte semmitől. Tudja, Miss Elinor, ha magunknak kell meghozni a fontos döntéseket, támasz és segítség nélkül, szükség van erőre, nincs helye gyengeségnek.
- És álmoknak sem?
Catherine megtorpant, egy pillanatra eltöprengett.
- Mi értelme volna?
- Megóvná a szívét és a lelkét, hogy megkérgesedjen, grófné – nézett rá a lány jóságosan, némi ártatlan naivsággal.
- Azt hiszem, kedves Elinor, ehhez már késő. Menthetetlen vagyok.
Két férfi jelent meg az ösvényen velük szemközt, egyenesen feléjük tartva. Catherine egyiküket már ismerte. Christopher Williams kedves és vidám mosollyal köszöntötte őket. A társaságában lévő férfi azonban idegen volt, még a bálban sem látta.
- Hát itt bujkálnak a hölgyek! – szólt már messziről a fiatal Williams. – Lady Ashby, már mindenhol kerestem Önt, nem gondoltam, hogy Elinorral pusmognak.
Catherine belekarolt a lányba.
- A húga a legjobb társaság nekem. Mi olyan fontos, amiért engem keres? – fordult a férfihez.
- Engedje meg, hogy bemutassam a barátomat, Mr. Robert Seymourt.
Kölcsönösen meghajoltak egymás felé.
Mr. Seymour magas, egészen sötét hajú férfi volt, jóképűségének köszönhetően azonnal magára vonta a figyelmet.
- Lady Ashby, a húgaimat már ismeri. Jómagam csak késő éjjel érkeztem haza a birtokra – mondta.
- Akkor biztosan meglepte, hogy a szülei ilyen vendéglátást rendeztek ma délutánra. Remélem, nem bánja, hogy megzavartuk a pihenésében – mosolygott rá Catherine.
Nem szalasztotta el észrevenni, hogy a fiatal férfi behatóan tanulmányozza a külsejét.
- Távol álljon tőlem az ilyesmi. Ellenkezőleg. Nagyon örülök, hogy ennyi kedves embert találtam a kertünkben.
Oldalt pillantott Elinorra.
- Miss Williams, rég nem láttam kegyedet.
- Mert folyton utazik, uram. Én itt vagyok – jegyezte meg a lány és az arcán némi pír jelent meg.
A bátyja azonnal a segítségére sietett.
- Jöjjenek hát, mert most szolgálják fel a teát és a süteményeket! Azután pedig kezdődik az íjászvetélkedő a hölgyeknek.
Visszafelé indultak a ház felé, ahol a többi vendég már javában teázott. Elinor lendületesen haladt az ösvényen, nem nézve hátra. Robert Seymour csatlakozott hozzá, felajánlotta neki a karját, hogy vezesse, de a lány szándékosan ügyet sem vetett rá.
Catherine jól látta a jelenetet és nem tudta mire vélni. A mellette lépdelő Christopherre pillantott. Ők ketten kissé lemaradtak, így senki sem hallhatta a beszélgetésüket.
- Egy ígéretet szeretnék kicsikarni önből – kezdte a férfi.
- Figyelmeztetem, semmi olyanra nem vehet rá, amit én nem akarok – mosolygott Katherine.
- Távol áll tőlem, hogy ilyesmire vetemednék. Arra kérem, a későbbiekben sétáljon velem egyet. Lovaglás közben már megígérte.
- Ennek nincs akadálya.
A teázás kellemes hangulatban folyt. Vivienne is jól érezte magát, a hölgyek többsége örömmel beszélgetett vele, szerették volna minél jobban megismerni. Dixon ügyelt a felesége kényelmére, így Catherinenek alig maradt dolga a húga körül.
A teázást követően felállították a kertben a szalmából font céltáblákat, melyeken piros kör jelezte középen a telitalálat helyét. A hölgyek izgatottan készülődtek a kis játékra. Ki-ki megvillogtathatta a tehetségét és nem utolsó sorban tudták, hogy az alakjuk mennyire előnyösen mutatkozik meg játék közben.
A Seymour kisasszonyok, Elinor és még páran a vendéghölgyek közül már meg is kezdték a versenyt. Csakúgy pendültek az íjak, suhogtak a nyílvesszők a levegőben. Mary-Anne Seymour teljesített eddig a legjobban és ő volt a leghangosabb. Minden találatát fennhangon kommentálta, önmagát kritizálva, mit csinálhatott volna még jobban.
Christopher készségesen felajánlotta, hogy segédkezik Catherinenek.
- Nem áll szándékomban részt venni ebben a játékban – mondta halkan a grófné, mire a férfi cinkosan ráhunyorított.
- Valakinek muszáj megleckéztetnie Mary-Annet – súgta.
- Miből gondolja, hogy én képes vagyok rá?
- Megérzés.
A ház ura észrevette, hogy a grófné nyílvesszőt vesz a kezébe, rögtön odasietett hozzá.
- Lady Ashby, micsoda remek ötlet, hogy Ön is csatlakozik! Öt lövése van, használja ki jól!
Catherine lehúzta a vékony csipkekesztyűjét és Christophernek nyújtotta.
- Ha megszégyenülök, az a maga lelkén szárad, Mr. Williams – mondta és az íjat célzásra emelve, megfeszítette a húrt.
- Oly rég próbáltam már, félek el is felejtettem, hogyan kell bánni egy ilyen fegyverrel – súgta inkább saját magának, mint a mellette állóknak.
Célzott, és útjára engedte a nyílvesszőt, az pedig süvítve vágódott bele a szalmatáblába, egyenesen a vörös kör közepébe.
- Fenomenális! – örvendezett Mr. Seymour.
- A következőt! – nyújtotta át az újabb nyilat Christopher.
Catherine átvette tőle és beillesztette a vesszőt a helyére, majd ismét célzott. Élvezte a kihívást, ezt a könnyed kis játékot. Az újabb lövése alig fél centiméterrel az előző mellett talált bele a vörös mezőbe. Ez a lövés önmagában is nyerő lehetett volna.
A fiatalember a harmadik nyílvesszőt nyújtotta neki, de ekkor észrevette, hogy a társaságból többen is figyelik. Közülük a legfeltűnőbb Mary-Anne égő orcája volt. Catherine nem akarta a lányt a földbe döngölni, elvenni tőle a dicsőséget.
- Nincs szükség több lövésre, ezeknél már csak rosszabbak lehetnek – hárította el a férfi kezét.
- Ó, kérem, grófné, így nem érvényes a részvétele, őt lövésnek kell lennie – emlékeztette a szabályra a házigazda.
- Annyi baj legyen. Semmi esetre sem kelhetek versenyre az edzett ifjúhölgyekkel. Csak kipróbáltam magam – visszaadta az íjat.
- Ha így van, Lady Ashby, el kell fogadnom a döntését – mondta a férfi és odébb lépett a következő hölgyhöz, aki történetesen Elinor volt.
- Ön mindnyájuknál jobb. Gond nélkül legyőzte volna őket – súgta Williams.
- Inkább a húgának drukkoljon! Biztosan jól esne neki.
Catherine megfogta bő szoknyáját és otthagyta a rögtönzött versenypályát. Csak pár lépést tehetett, amikor Mr. Williams jött felé egy úrral.
- Lady Ashby, kérem, egy pillanatra! Engedje meg, hogy bemutassam valakinek! Az úr kedves barátom, Mr. Bradford Francis Gray.
Catherine azonnal ráismert a férfira a bálról, aki olyan kitartóan figyelte őt és akiről kiderült, hogy nem kevés kellemetlen emlék kötődik a vállalatához.
Gyors meghajlással köszöntötte az urat.
- Üdvözlöm, Mr. Gray.
- Úgy tűnik, én maradtam utoljára, már mindenkit bemutattak önnek. De így jár, aki későn érkezik – mondta a férfi.
Catherine igyekezett kitérni a kutató szürkéskék szempár elől és nem arra gondolni, milyen kellemes a hangja és beszédmodora ennek az embernek.
- Az ön nyílvesszői tökéletesen célba találtak. Könnyedén megnyerhette volna a versenyt, ha nem lép vissza.
Ekkor Mrs. Williams kiáltozására lettek figyelmesek. Az asszony a férjét szólította, aki gyorsan elnézésüket kérte és távozott mellőlük.
Catherine a válla felett hátranézett a hangok irányába.
- Akkor most nem Miss Seymour vasalhatná be a diadalt – tette hozzá a férfi.
Mary-Anne éppen széles mosollyal fogadta a gratulációkat a győzelméhez.
Cathy visszafordult a férfi felé.
- Nem célom elrontani a kisasszonyok jókedvét. Nekem nem fontos ez az egész, egyeseknek viszont az. Most, ha megbocsát, uram, a húgom után kell néznem. –szoknyáját kissé megemelve el akart fordulni, hogy induljon, de a férfi megérintette a csuklóját és visszatartotta.
- Ne szaladjon el ilyen gyorsan! Még azt a látszatot kelti, hogy meg akar szabadulni tőlem. A húga a legjobb kezekben van.– elengedte, majd a legudvariasabb hangnemben kérte.
- Tartson velem egy darabon, sétáljunk el addig a kőkorlátig!
Cathy egy pillanatig habozott, valóban nem kívánt ennek az embernek a társaságában lenni.
- Ne aggódjon, Lady Ashby, nem harapok.
Kicsit távolabb derékig érő kőkorlát választotta el a gondosan művelt kertet a pár lépcsőfokkal lentebb elterülő füves sétánytól. A korláthoz sétáltak, a férfi a kőre támasztotta két tenyerét és a lélegzetelállító tájat nézte, úgy kezdett beszélni.
- Van egy olyan gyanúm, hogy miattam távozott olyan sietve a bálról, Mrs. Ashby.
Catherine várt a válasszal, nem mondhatta meg, hogy mennyire zavarba hozta Gray azon az estén. Most kissé összeszedettebb volt, mert munkálkodott benne a düh, amit ez iránt az ember iránt érzett.
- A hallgatása azt tükrözi, hogy nem tévedek nagyot.
Cathy a férfi szemeibe pillantott, az arca lassan égni kezdett.
- Azt hiszem, rossz ötlet volt magával jönnöm, Mr. Gray – mondta halkan.
- Megbántottam talán valamivel, tudtomon kívül? Hiszen csak az imént, pár perce találkoztunk először. Vagy arról van szó, hogy előítéletekkel viseltetik irántam? Esetleg hallott rólam valami terhelőt?
Catherine elfordult, egyáltalán nem akart válaszolni, de a bensőjében dúló harag felülkerekedett, erősebb volt nála. Hirtelen a férfi felé pillantott.
- Először is Mr. Gray, ön meglehetősen illetlenül viselkedett a bálon, amikor tolakodóan bámult engem. Nem érdekelnek az indokai. Tisztességes úriember nem tesz ilyent. Másodszor, az Ön iránt érzett ellenszenvem sokkal régebbre nyúlik vissza, mint az egy héttel korábbi bál. Tudomásomra jutott, hogy a tulajdonosa a Neptunusnak. Igaz ez?
- Igen – bólintott Gray értetlen képpel. Fogalma sem volt, hogy az asszony hová fog kilyukadni, mi lehet az, ami ennyi elfojtott dühöt tüzel benne. Csak nézte, ahogy ellene izzik a zöld szempár és várta a folytatást.
Catherine mély levegőt vett a következő mondatához.
- Úgy négy évvel korábban kellemetlen anyagi veszteség ért. Jelentős összeget invesztáltam bele egy nagy szállítmányba, amelyet egy tengeri vihar következtében elnyeltek a habok a hajóval együtt. Az ön cége volt a szállítmányozó, az ön hajója süllyedt el. A kár nagysága ellenére én és a családom átvészeltük a helyzetet, de elfeledni nem tudtuk. Mint bizonyára tudja, özvegy vagyok, a férjem elhunyt, nekem kell kézben tartanom az ügyeket. Akkoriban még nem volt gyakorlatom az üzleti ügyek intézésében, így nagy csapásként és bizonyos értelemben, kudarcként éltem meg ezt az esetet.
Úgy érezte, elfogyott a levegője, ezért pár pillanatig szünetet tartott. Az arca piros volt a hévtől, ahogy forrt benne a régi emlék.
Gray halkan megszólalt.
- Ez hát az én bűnöm, hogy egy viharban elsüllyedt a hajóm? Felrója nekem, hogy a természet hatalmasabb nálam és elpusztította a hajómat? Már emlékszem, az nekem is komoly veszteség volt. Minden üzletben ott rejlik a kockázat, Mrs. Ashby, ezt ön is beláthatja. Őszintén sajnálom, hogy ez történt, hogy érintve volt abban az esetben. Kérem, bocsásson meg és ennyi év múltán, ne nehezteljen rám!
Catherine állta a férfi tekintetét, most nem jött zavarba.
- Bár megtehetném, uram. De nem csupán erről volt szó. Semmilyen jelzést vagy bocsánatkérést nem kaptam akkor, egy szót sem. A Neptunus nem törődött ilyesmivel. Én ellenben írtam a vállalat vezetőségéhez egy levelet, amelyben kifejeztem az akkori éles véleményemet. Való igaz, nem volt egy kellemes, udvarias levél, benne volt minden, ami rámutatott a vállalat mulasztásaira és hiányosságaira. A dühömet az szította fel istenigazából, hogy erre a levélre sem kaptam semmilyen visszajelzést. Egyszerűen semmibe vettek, levegőnek néztek. Mi ez, ha nem vérforraló?! Biztosíthatom Mr. Gray, nem olyan fából faragtak, aki az ilyesmit csakúgy szó nélkül elnézi. És most ennyi év múltán, távol a régi lakhelyemtől, részt veszek egy bálon, ahol éppen ennek a cégnek a tulajdonosába botlok, magába. Sejtheti már, miért hagytam ott a bált sietve, amint megtudtam önről kicsoda.
Catherine elhallgatott, saját dühe olyannyira kihozta a sodrából, hogy muszáj volt néhány lépésre eltávolodnia a férfitől.
Gray összeszűkülő szemekkel figyelte, ahogy a nő fel s alá járkál, fehér öklét összeszorítva, ajkát összepréselve. Gyönyörűnek látta, ahogy új erővel forr a vérében a régi harag.
Már emlékezett arra a levélre, pedig rég volt, hogy olvasta. Akkor az aláírásból arra következtetett, hogy Lady Ashby egy idős, bosszús, örökké elégedetlen hölgy. Felbőszítették a korholó, szenvedélyesen vádló sorok, a szép-vonalvezetésű írás. A saját anyagi veszteségével volt elfoglalva, nem egy asszony dühöngő sorai érdekelték. Félredobta a levelet, majd el is feledte. Ám most, hogy ennyi év múltán kiderült, hogy egy ifjú asszonytól származott az írás, egészen más fényben kezdte látni a történteket.
Lady Ashby megjelenése már a bálon elbűvölte, le sem tudta venni róla a szemét. Most úgy érezte magát, mint akit leforráztak. Hogy éppen ez a nő gyűlölje őt ennyire, mélységesen megalázta.
- Mivel tudnám kiengesztelni, Lady Ashby? – kérdezte rekedt hangon.
Catherine odakapta dühös tekintetét.
- Azt hiszem, uram, semmivel. Jobb lett volna, ha soha az életben nem találkozunk. Ön még azelőtt elvesztette a jóindulatomat, hogy elnyerhette volna.
Gray bosszúsan bólintott.
- Nagyon úgy tűnik – morogta.
Ekkor Mary-Anne és Christopher siettek feléjük.
- Jöjjenek! Sétára indul a társaság és elosztottak mindenkit. Mi négyesben indulunk az erdőbe. Hát nem csodás? – csacsogta Miss Seymour.
Cathy és Gray hamar átrendezték a vonásaikat, hogy lehetőleg ne vegyék észre rajtuk feldúlt hangulatukat.
- Ne aggódjon, Lady Catherine, a húga nem vesz részt a sétában! Az édesanyám és Mrs. Williams vele maradnak. A többiek már el is indultak, Nos, jöjjenek velünk!
Cathy felhördült magában, hogy az a lány őt máris a keresztnevén szólítja. A haragja most rá is kiterjedt, de nem szólt semmit. Gray összekulcsolta a kezeit a háta mögött és némán indult lefelé a lépcsőkön, az erdőbe vezető ösvényen.
Christopher az asszonyhoz lépett.
- Lady Ashby, a kesztyűi nálam maradtak. – azzal átnyújtotta a csipkét.
Catherine gépies mozdulattal átvette.
- Köszönöm – mondta.
A fiatalember éppen fel akarta ajánlani, hadd legyen ő a párja a sétánál, de Mary-Anne résen volt és gyorsan megelőzte, mielőtt megszólalhatott.
- Mr. Williams, legyen olyan kedves és tartson velem!
Christopher meglepve és kissé csalódott képpel biccentett.
- Igen, természetesen – nyögte és a lány után indult.
Így Catherine tudomásul vette, hogy Gray marad az ő párja.





Még egy részletet tartogatok nektek. :) Azután majd meglátjuk.....

Ash

2011. augusztus 22., hétfő

Folytatás....2.részlet

A két hét sebesen elrepült, sokkal gyorsabban, mint azt Williamsék szerették volna. Minden idejüket és figyelmüket lekötötte a bál szervezése. Mindent tökéletesre és kifogástalanra akartak előkészíteni. Egy ilyen eseményt, mindenki türelmetlenül várt, azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az úri társaság igazán különbnek érezhette magát, kicsit előkelőbbnek, mint a hétköznapokon.
Williamsék kiváló munkát végeztek, a bálterem díszítése, a frissítők kínálata és felszolgálása, valamint a zenészek játéka mind-mind kifogástalanra sikerültek. Gyertyák tucatjai világítottak mindenütt, vázákban színes virágcsokrok illatoztak, kézzel festett porcelántálcákon ínycsiklandozó étkek várták a megéhező vendégeket. Mrs. Williams büszke és kellő időben elejtett megjegyzését mindenki tisztán hallhatta, miszerint, Lady Ashby kedvessége jeléül saját legszebb, frissen vágott rózsáiból küldetett neki a dekorációhoz. Micsoda remek asszony! Milyen figyelmes gesztus! – lelkendezett.
A környékről sok nemesember jelent meg, lassan megtelt a terem. A felfényezett parkettán táncosok forgolódtak, lépteik koppanása, a zene csengése és az összefolyó beszélgetések óriási hangzavart keltettek. Mégis az egész olyan búgó-zsongó egyveleget alkotott, amely kellemes és könnyed hangulatot teremtett. Mindenki láthatta, hogy a vendéglátás a legjobb dicséretet érdemli, még a kritikus nézetűek sem találhattak kivetnivalót.
Az összes jelentősebb társadalmi rangú család képviseltette magát. Williamsék igyekeztek kellemes embereket összehozni, olyanokat, akik ellen nem merülhet fel semmilyen kétely.
Mrs. Williams már maga köré gyűjtötte az állandó hölgytársaság legfontosabb tagjait, hogy pihegve elpanaszkodhassa nekik, mennyi vesződségbe került mindent megszervezni. Ugyanakkor biztosította őket, hogy természetesen mindezt örömmel tette és a fáradozás mit sem számít. Csak az a fontos, hogy mindenki jól érezze magát és mulasson. Igyekezett úgy ügyeskedni, hogy lehetőleg senki ne maradjon túl soká táncpartner nélkül. Férje rosszalló pillantással jelezte felé, ha úgy érezte, túllépi a hatáskörét.
Elinor Williams is ott forgolódott a vendégség között, azon igyekezett, hogy édesanyja hasznára legyen, és bájosan beszélgetett. Olykor körbejáratta a tekintetét a zsúfolt termen és a bátyja után kutatott.
Nem kellett sokáig keresgélnie, hogy megpillantsa Christophert, amint a Seymour lányok társaságában beszélget. A fiatalember éppen bezsebelhette a hölgyek elismerő, gyöngyöző kacagását valamelyik szellemes megjegyzéséért. Sütkérezett a rajongásuk fényében, kiélvezte minden pillanatát, hogy hatással van a nőkre. Tehette, hisz minden adottsággal rendelkezett, kellemes külső, megnyerő egyéniség és figyelemre méltó jövedelem. Magas, szőke hajú, kék szemű férfi volt, színeit édesanyjától örökölte, de vonásait, akárcsak a húga, ő is az édesapjától. Vonzerejének tökéletes tudatában, úri könnyedséggel forgolódott a társaságban, kereste a számára megfelelő partnert, akit élete párjául választ, elsősorban az igen erős szülői nyomásra. Ha rajta múlott volna a dolog, még nem siettetné a nősülést, élvezte a szabad, legényéletet, de tudta már nem sokáig halogathatja, hogy eleget tegyen a kötelességének. Nem szívesen hazardírozott a szülei jóindulatával, különösen nem az öröksége kontójára.
A három Seymour kisasszony nevetgélve akarta kicsikarni belőle, hány hölggyel tervez táncolni ezen az estén, amikor Christopher észrevette Elinor kutató pillantását. Tekintete találkozott a húgáéval és mosolyogva felé biccentett. Ekkor történt valami, ami elvonta a figyelmét.
A terembe lépő személyek felé nézett és egyszeriben meg is feledkezett a három ifjú hölgyről. Rajta kívül még sokan jártak hasonlóan, többen érdeklődve és kíváncsian figyelték, ahogy a frissen érkezett vendégek beléptek a szélesre tárt ajtószárnyak között.
Magas fiatal férfi állt ott, barna hullámos haja a homlokába hullott. Kifogástalan eleganciája és kellemes arca máris tetszést aratott a bámészkodó ifjúhölgyek körében. Vidám tekintetét körbefuttatta a társaságon, érdeklődve méregette az arcokat.
A hölgy az oldalán a legcsodásabb árnyalatú bordó ruhát viselte. Idegenként állt ott és eltűrte, hogy az emberek bámulják, ő maga azonban elnézett mellettük.
Mrs. Williams, férjét jócskán megelőzve, máris odasietett és széles mosollyal, fennhangon üdvözölte az érkezőket.
- Jó estét, Lady Ashby! Milyen megtiszteltetés! Már csak Önökre vártunk. – és az asszony végeláthatatlan szóáradattal dicsérte a grófné ruháját, kedvességét és még ki tudja, mi minden sorra nem került volna, ha a férje közbe nem lép.
Mr. Williams a maga udvarias modorában köszöntötte a vendégeket és azonnal felajánlotta, hogy bemutatja őket a jelenlévők közül néhány barátjának.
- Tudnia kell, kedves Lady Ashby, hogy a feleségem már igazán mindent elkövetett, hogy az itteniek kíváncsiságát feltüzelje ön iránt. Így számolnia kell vele, hogy a vendégeim mindent tudni akarnak a Suttogó Völgy lakóiról.
- Nem tudtam, hogy a nyugodt vidéki élet, melyet a családommal választottunk, ilyen érdeklődésre adhat okot – jegyezte meg Catherine.
- Készüljön fel, hogy itt vidéken semmi sem maradhat titokban! Az emberek különös örömüket lelik a pletykálkodásban, jobb híján. A magam részéről nem sokra tartom az ilyesmit – mosolygott a férfi.
Mrs. Williams magához intette a gyermekeit. Elinor már ott is volt, hogy köszönthesse a ladyt és ismeretlen kísérőjét, akiről azonnal kiderült a kiléte.
Christopher gyorsan a Seymour kisasszonyok elnézését kérte és a szüleihez igyekezett. Megállt az édesapja mögött és most egészen közelről láthatta a szép hölgyet.
- Lady Ashby, engedje meg, hogy bemutassam a fiamat, Christopher! – Mr. Williams úgy lépett, hogy a fiatalember éppen szembe kerülhetett a vendégekkel.
- Édesanyámtól már sok dicséretet hallottam Kegyedről, de a valóság sokkal tökéletesebb, mint bármilyen leírás, Lady Ashby – hajtott fejet Christopher Williams, majd Mr. Hanningnek is bemutatkozott.
A két fiatal férfi már az első perctől láthatóan összhangba került. Dixon Hanning máris kapott az alkalmon és megkérte az ifjabb Williamset, hogy vezesse őt körbe a teremben. Christopher egy pillanatig viaskodott önmagával, mert szívesebben maradt volna Mrs. Ashby közelségében, de anyja egyetlen figyelmeztető szemvillanása elegendő volt és ő csatlakozott Hanninghez.
Margaret Williams izgalomtól kipirult orcákkal fordult a grófnéhoz.
- Hogy szolgál a kedves húgának az egészsége? Remélem, jól viseli a megpróbáltatásokat.
- Ó, igen, köszönöm kérdését. Vivienne húgom remekül érzi magát és őszintén sajnálja, hogy nem jöhetett el – válaszolt Catherine.
- Kérem, adja át neki szívből jövő jókívánságaimat! Bízom benne, hogy hamarosan őt is megismerhetjük személyesen. Talán segítségére lehetek pár jó tanáccsal az anyasággal kapcsolatosan – ajánlotta Mrs. Williams előzékenyen.
Catherine megdöbbent. Ilyen nyíltan még senki sem akart kedvességgel kicsikarni belőle meghívást. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, az asszony maga mellé intette a lányát.
- Gyere, Elinor, kínáld meg egy kis punccsal a grófnét! Bizonyosan jót fog tenni pár korty hűsítő. Ó, nézd csak! Christopher már el is ragadta Mr. Hanninget. Helyes. Most, ha megbocsát, Lady Ashby, egy pár percre, a lányomra bízom önt. – azzal otthagyta őket és a többi vendéghez sietett.
Háziasszonyként nem volt könnyű dolga, hiszen mindenkire egyformán igyekezett odafigyelni.
Catherine kissé fellélegzett.
- Csodálatos házban élnek, Miss Elinor és ez a terem lenyűgöző. A díszítés remek hozzáértésre és kényes ízlésre vall – kezdte, hogy könnyedebb hangnemben beszélhessen a fiatal nővel.
Elinor elmosolyodott. Roppant bájos teremtés volt, és ahogy egymás mellett lassan sétára indultak a teremben, kitűnt menyire ellentétei egymásnak. Az ő világos színei, halványkék ruhája épp visszája volt Catherine sötét hajának és ruhájának.
- Az anyám mindig elkövet mindent, hogy tökéletesen megfeleljen az elvárásoknak és minket is így nevelt a bátyámmal.
- Nagyon izgatottnak látszik.
- Természetesen. Egy ilyen bál megszervezése és lebonyolítása még neki is megpróbáltatás. Roppant boldoggá tette azzal, hogy ön eljött ma este, Lady Ashby.
Catherine kicsit közelebb hajolt hozzá.
- Ez csakis az ön érdeme, Miss Elinor.
A lány oldalt pillantott.
- Nem kedveli a bálokat?
- Nem igazán. De a világért sem sértenék meg egy visszautasítással ilyen kedves és előzékeny embereket, amilyenek ön és a családja.
Mr. Williams lépett hozzájuk.
- Nos, Lady Ashby, tartson velem, hogy bemutathassam a többieknek! – mosolygott.
Catherine hagyta magát körbevezetni, rengeteg embernek a nevét kellett volna megjegyeznie, de már a felénél elveszítette a fonalat és csak az arcokra tudott koncentrálni. A felé irányuló leplezetlen figyelem egy idő után már nem zavarta annyira. Mr. Williams rendületlen kitartással mutatta be sorra a vendégeket, mindenkihez intézett pár kedves szót, a hölgyek megkapták a maguk bókjait.
Az este sokkal kellemesebben alakult, mint azt Catherine remélte. Látta, hogy Dixon is jól szórakozik az ifjabb Williams társaságában, akinek a tekintete az illőnél gyakrabban vándorolt felé. A táncoló párok mind jobban belemelegedtek a pörgésbe, forgolódásba, a zene is csodásan szólt. A teremben egyre elviselhetetlenebb lett a meleg, hiába tárták szélesre az ablakok szárnyait.
Mikorra lassan körbeértek a vendégseregen és nagyjából mindenki bemutatása megtörtént, Catherine azonnal szükségét érezte egy hűsítő italnak. Elinor készségesen kínált fel neki egy pohárkával a puncsból.
Ekkor a legidősebb Seymour lány csatlakozott hozzájuk. Mary-Anne Seymour magas, karakán hölgy volt, vonásai élesek, ám így is kellemesek. Középbarna súlyos hajtömegét vaskos fonatokban kontyba tűzve viselte. Hideg, víz kék szemei azt a látszatot tükrözték, mintha kissé világítanának. Még hajadon volt, de mindenki a családjában arra várt, hogy végre megtalálja a megfelelő partit, hiszen két fiatalabb húga is eladósorba lépett már. Szívesen összebarátkozott volna a grófnéval és ezt nem is igyekezett titkolni.
- Lady Ashby! – szólította meg. – Nem várhatok tovább, muszáj megosztanom Önnel a jó hírt. A szüleim egy hét múlva, szombaton kerti ünnepséget rendeznek a birtokon és feltétlenül elvárjuk önt. Kérem, mondjon igent!
Catherine kettőt pislantott meglepetésében. Ő csak egy bálra jött el és úgy tűnt, máris beindult valami gépezet.
- Miss Seymour, én aligha hiszem, hogy el tudnék menni. Nem áll szándékomban kiterjedt társasági kapcsolatokat fenntartani, mivel kevéssé van módom és lehetőségem ápolni azokat – mentegetőzött.
Azonban a lány nem engedte ilyen könnyen a karmai közül.
- Ragaszkodom hozzá, hogy eljöjjön. Remekül fogunk szórakozni. Nem fogja megbánni, biztosíthatom – kérlelte Miss Seymour és felvillantotta legszebb mosolyát felé.
Váratlanul Christopher Williams állt meg mellettük. Mary-Anne szemei a férfira villantak és ebből a pillantásból Cathy azonnal levonta a következtetéseit. Miss Seymour esetleges listáján, előkelő helyen szerepelt a férfi.
Mary-Anne azonnal kapott az alkalmon és segítségül hívta a fiatalembert.
- Mr. Williams kérem, legyen a szövetségesem és nyerjük meg együtt Lady Ashbyt, hogy jöjjön el a szombati kerti partira!
A férfi megnyerően elmosolyodott és a grófnét nézte, miközben Mary-Annehez intézte szavait.
- Miből gondolja, Miss Seymour, hogy az én szavam meggyőzően hat ebben az ügyben? Bár így volna!
- Mégis kérem a támogatását – erősködött a lány.
- Nos, rendben van. Rajtam ne álljon a dolog sikere. Ne vesse a szememre, hogy nem tettem egy kísérletet. – egyenesen Catherinehez fordult.
- Tisztelettel kérem, Mrs. Ashby, fogadja el a meghívást! Ezzel engem is és saját magát is felment a további erőszakos győzködések alól.
Cathy önkéntelenül elnevette magát.
- Mit is lehetne erre mondani? Megadom magam és elfogadom a meghívást.
Mary-Anne vette a bátorságot és megragadta a kezét, megszorította és lelkesen hadarta.
- Meglátja, remekül szórakozunk majd! Hozza el a testvérét és a sógorát is, ha lehet!
Christopher bólintott.
- Bizony, így lesz. Ennek örömére, megtisztelne a következő tánccal, Lady Ashby? – fordult felé és a kezét nyújtotta.
Mary-Anne vonásai megfeszültek, de más jelét nem adta csalódottságának. Catherine biztosra vette, hogy inkább ő várta volna el ezt a felkérést. Nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni Miss Seymourt, sem magát.
- Köszönöm, uram, de ezen az estén nem fogadhatom el fiatalemberek felkérését. Legyen, kérem tekintettel a helyzetemre!
A férfi pillantása megrezzent. Úgy tűnt, biztos a dolgában és fel sem tételezte, hogy neki bárki nemet mondhat. Talán nem is volt hozzászokva.
Catherine nem szándékozott a férfi büszkeségébe tiporni, ezért lágyan rámosolygott.
- Kedves, hogy engem tüntet ki a figyelmével, ennyi csinos fiatal hölgy között.
- Mégis elutasít – jegyezte meg halkan Christopher és felvonta fél szemöldökét.
A kínos helyzetben Mr. Williams toppant be a legjobbkor.
- Kedves fiam, ezúttal kosarat kaptál egy elbűvölő hölgytől, ugyanis a lady ma este kizárólag egyetlen táncot lejthet, mégpedig a ház urával.
Kezét nyújtotta Catherine felé és kivezette a táncparkettre, majd táncolni kezdtek.
- Bocsásson meg, Lady Ashby, amiért ily hirtelen avatkoztam közbe, de úgy éreztem, szüksége lehet rám.
- Köszönöm, hogy kimentett. Kérem, nézze el a sutaságomat, ha a lábára lépek, de pokoli régen nem táncoltam.
- Ne aggódjon! Ön remekül táncol.
- A fia most bizonyára neheztel rám.
Mr. Williams intett a fejével.
- Ne is törődjön vele! Christophernek még van mit tanulnia. Figyelmen kívül hagyta, hogy az ön özvegyi státusza gátakat szab, különösen az első alkalommal ebben a társaságban. A fiataloknak még fogalmuk sincs az ilyen kötöttségekről.
- Mr. Williams, ön igazán figyelmes házigazda.
A férfi bólintott két fogás között.
- Igyekszem jó szomszédi viszonyt ápolni önökkel. Tudomásom van róla, Lady Ashby, hogy kegyed nincs könnyű helyzetben. Minden intézni való ügy és felelősség az ön vállát nyomja. Mondhatom, ebben a társaságban egyetlen másik hölgy sem kényszerül olyan súlyos döntéseket meghozni, mint Kegyed. Lord Ashby halála komoly terheket rótt magára és azzal is tisztában vagyok, hogy az ön ereje és kitartása szükségeltetik ahhoz, hogy egyben tartsa az üzleti ügyek intézését. Minden tiszteletem az öné, asszonyom.
- Zavarba hoz, uram – mosolyodott el Catherine.
A férfi kedvesen hunyorgott.
- Ugyan, ugyan. Bár a jelenlévő hölgyek fele lenne olyan józan gondolkodású, mint ön, Lady Ashby.
Catherine erre nem szólt semmit. Átadta magát a tánc örömének. Mr. Williams partnereként ez nem volt nehéz, hisz a férfi kiváló táncos volt. Érezte, hogy az elfogyasztott puncs átforrósítja a vérét, könnyedséggel tölti meg a tagjait és szinte repült a parketten. Nem is emlékezett, mikor érezte magát ilyen pompásan utoljára. Ahogy Mr. Williamsel pördültek-fordultak a teremben, egyszeriben megrohanta az érzés, hogy valaki figyeli. Nem úgy, mint a többi vendég, nem felületes érdeklődéssel, hanem olyan figyelemmel, hogy szinte átszúrta a hátát. Hiába forgatta a fejét, nem tudta beazonosítani, ki lehet, akitől a különös megérzése ered. A walzer véget ért, Mr. Williams megköszönte a táncot, és megkérdezte, hová óhajtja, hogy vezesse. Ekkor észrevette az alakot, megakadt rajta a tekintete.
Az urak között állt egy magas férfi, aki őt nézte kitartóan. Nem volt már tejfeles szájú, valahol a harmincas éveinek közepén vagy végén járhatott. Hullámos haja a nyakába kunkorodott, a sötét szálak közé őszek vegyültek kétoldalt a halántékánál, szürkés-kék szemei sarkában apró nevetőráncok húzódtak meg. A pillantása perzselte Catherine arcát, érezte, ahogy elönti a pír és hirtelen elkapta a tekintetét a kutató szempár elől.
- Jól van, Lady Ashby? – kérdezte Mr. Williams.
- Hogyan? Ó, igen, persze, csak megszédültem a walzertől.
- Azt kérdeztem az imént, hogy hová óhajtja, hogy kísérjem?
- Miss Elinorhoz, ha kérhetem – válaszolt Catherine, és bosszúsan vette tudomásul, hogy még mindig ég az arca.
Megállt Elinor mellett és Mr. Williamsel kölcsönösen megköszönték egymásnak a táncot. A férfi távozott, hogy eleget tegyen további táncokra tett ígéretének.
- Remélem a kedves bátyja nem neheztel rám túlságosan, amiért visszautasítottam – mondta Catherine a lánynak, legyezőjével szaporán legyezgetve magát. Abban bízott, ezzel hamar lehűtheti tüzelő arcát és lecsillapodik a különös zavartságból.
- Christopher talán kicsit csalódott, de kizártnak tartom, hogy neheztelne önre.
A további beszélgetés lényege arra irányult, hogy a két hölgy jobban megismerhesse egymást. Mindkettejükben erős volt a hajlandóság, hogy barátságot kössenek a másikkal. Elinor közel egyidős volt Viviennel, hozzá illett volna barátnőnek, de Catherine nem bánta, ha a lány vele akar közelebbi ismeretséget kialakítani.
Ahogy egymás mellett sétáltak a teremben, közeledve a teraszra vezető hatalmas ablakokhoz, Catherine pillantása újra találkozott az idegen férfiéval. Néhány úr társaságában beszélgetett és leplezetlen érdeklődéssel nézte őt. Cathy tolakodónak érezte ezt a kutató tekintetet és kissé illetlennek. Ismét zavarba jött és elfordult, úgy, hogy a hátát mutassa a férfi felé.
- Miss Elinor, kisegítene? Ki az az úriember ott a férfiak társaságában, a mellszobor előtt? Ismeri őt?
A szőke lány abba az irányba nézett, amerre Cathy mondta és a következő pillanatban pír öntötte el az arcát. A grófné azonnal észrevette a változást és ő is a válla felett odafordulva követte Elinor tekintetét. Rá kellett döbbennie, hogy az a férfi váltotta ki a lányból a zavart és ettől kényelmetlenül érezte magát, amiért ilyen helyzetbe hozta szegény Miss Williamset
Belekarolt a lányba és odébb vezette, távolabbra ettől az embertől.
- Ki az a férfi? Láthatóan nem fárad azzal, hogy leplezze az érdeklődését. Nem vall valami jó modorra – morogta maga elé.
Elinor összeszedte magát és óvatosan az asszony szemeibe nézett.
- Nem mutatták be még annak az úrnak? – kérdezte.
- Nem, és nem is bánom.
- Ő Bradford Francis Gray. A völgy másik felén van birtoka, vagyonos üzletember. Egyedi színfoltja a társaságnak… - mielőtt Elinor tovább beszélhetett volna, Mary-Anne Seymour toppant melléjük.
- Kiről folyik a diskurzus? – kérdezte kíváncsian, mit sem törődve vele, hogy félbeszakított egy beszélgetést.
Elinor nem válaszolt, csak a pillantását emelte a távolabb álló, emlegetett férfira. Miss Seymour követte a tekintetét, aztán felemelte az állát.
- Ah, szóval, Mr. Gray a téma? Minden nő őt akarja megkaparintani. Már megbocsásson, Lady Ashby, de ez az igazság!
Catherine finoman elmosolyodott Miss Seymour szabadszájúságán, de nem botránkozott meg.
- És mi olyan vonzó ebben az úrban? – kérdezhetett bármit, hiszen ő nem tartozott a potenciális férjvadászok közé.
- Hogy mi? Hát, nézzen csak rá! Nincs az a nő, aki ne találná kellemesnek a külsejét.
Cathy úgy döntött, inkább nem követi az ifjúhölgy tanácsát és nem pillant a férfi irányába, mert ha ismét találkozik a tekintetük Mr. Grayével, az már meghaladta volna az illendőség határait.
- Vagyonos és nőtlen, remek társaság, érdekes beszélgetőpartner. Eszes és csodás a humora. Van benne valami rosszaság, csibészes báj, ami olyan egyénivé teszi. Bárki lesz a szerencsés, aki majd a felesége lesz, már most irigylem azt a nőt, mert biztos vagyok benne, hogy egyetlen percig sem fog unatkozni Mr. Gray mellett.
- Mary-Anne! – súgta Elinor figyelmeztetően a barátnőjének.
- Ugyan, Elinor! Komolyan mondom. Nézd csak meg! Már a tekintete is olyan sokat ígér.
Miss Seymour bezzeg nem zavartatta magát és bátran Gray felé nézett. Catherine jól látta, hogy a fiatal nő még egy halovány mosolyt is küldött az említett úr irányába.
- Sok szívet összetört már – jegyezte meg Mary-Anne elkomolyodva. - Igazi kalóz.
Catherine elcsodálkozott.
- Hogyan? Az volna?
- Ó, igen. Mr. Graynek komoly érdekeltsége van egy nagy hajózási vállalatban, pontosabban a tulajdonában van, ahogyan több más cég is. Sokat utazik és igen, valóban hajózik, ezért is ragasztották rá a kalózságot. Persze, igazából nem az.
- Megkérdezhetem a hajózási cége nevét?
- Neptunus, ha jól emlékszem, de nem vagyok biztos benne, csak hogy egy isten nevét viseli. Miért fontos ez önnek, grófné? – kérdezte Mary-Anne az asszonyra pillantva.
Catherine összeszorította az ajkait és elnézett a két fiatal hölgy válla felett a férfi irányába. Gray most másfelé figyelt, elmerülten beszélgetett egy másik úrral. Feszültség nőtt Cathy bensőjében, felkúszott a torkára és fojtogatni kezdte. Ez a váratlan fordulat kizökkentette hűvös nyugalmából. Úgy fixírozta a férfit, mintha most szemelné ki magának az ellenfelét.
Közben alig vette észre, hogy a sógora Dixon és a fiatal Williams lépett közéjük. Utóbbi fiatalember kérdést intézett hozzá, de ő a fülében doboló vértől meg sem hallotta.
Egyenesen Dixonhoz fordult.
- Ideje mennünk.
- Máris? – nézett rá a sógora meglepetten.
- Csodálatos este volt, remekül éreztem magam, Miss Elinor – majd Christopherhez fordult. – Kérem, Mr. Williams, mentsen ki a szüleinél és adja át nekik legmélyebb jókívánságaimat! Jó éjszakát mindenkinek! – mondta színtelen hangon, vetett egy figyelmeztető pillantást Dixonra és már fordult is és indult.
Távoztában, ahogy hosszú bő szoknyája suhogva követte a mozdulatát, látta amint Mr. Gray felé pillant. Ezúttal nem kapta el az arcát róla, állta a tekintetét, majd lendületesen elhagyta a termet, Hanninggel a sarkában.
- Mi volt ez a hirtelen távozás? – kérdezte halkan a férfi, amikor már a hintóban ültek és hazafelé zötykölődtek.
- Nem akarok erről beszélni, Dixon – mondta Catherine komoran, majd a sógorára pillantott. – Hogy érezted magad?
- Remekül, szavamra. Sok kedves és érdekes emberrel találkoztam. Csak azt sajnálom, hogy Vivi nem tarthatott velünk. Annyira ráférne már egy kis vidámság és változatosság.
Catherine egy pillanatra megenyhült, a hintó sötétjében szeretettel nézett a férfira. Néha meglepte Dixon túláradó törődése a húga iránt és ő ezért hálás volt neki.




Igazán csak egy kevés ízelítő. :)
Nehéz felmérnem, hogy van-e igény egy ilyen témájú, stílusú regényre.
Remélem, igen.
A történet és a szereplők sorsa kissé összekuszálódik, adódnak bonyodalmak, mindez igen kellemes és szórakoztató, néhol bizsergető formában.

Üdv:
Ash

2011. augusztus 19., péntek

Ízelítő a Suttogó Völgy-ből. Első részlet

Így indul a történet....



Suttogó Völgy


1840.
Glastonbury
Anglia


A vidéki élet szerelmesei a legmélyebb meggyőződéssel vallották, hogy nincs szebb a természet nyújtotta, háborítatlan nyugalomnál és békénél. A világ minden kincséért el nem ismerték volna, mennyire bosszantja őket, hogy siralmasan távolra esnek a társasági élet nyüzsgő fellegvárától, Londontól.
Pedig bőven akadt új hír, hiszen a fiatal Viktória királynő házassága alig pár hónapja köttetett meg. A népek azt sugdosták, Őfelsége máris várandós első gyermekével.
Sajnálatos módon, a legérdekesebb és legfrissebb pletykákról lemaradtak, vagy csak késéssel értesültek. Márpedig, mit ér egy jó kis társasági összejövetel néhány igazán érdekfeszítő új információ nélkül?
Egy esztendője nagy megelégedésükre, olyan esemény bolygatta fel a kedélyeket, aminek következtében állandó témájuk akadt a pletykálkodóknak.
Új lakók költöztek a Suttogó völgybe és nem csupán bérlőként, hanem tulajdonosként. Már a puszta megjelenésükkel rengeteg kérdést vetettek fel a környékbeliekben.
A jól informáltak tudni vélték már hetekkel a beköltözés előtt, hogy az új tulajdonosok északról települtek át. Továbbá az sem maradhatott titokban, hogy a tekintélyes birtokot egy igazi grófné vásárolta meg. Érdeklődve várták, mikor érkeznek meg az új lakók és vajon ki lehet a titokzatos grófné, aki minden valószínűséggel egy éltesebb korú hölgy lesz. Arra senki sem számított, milyen alaposan melléfognak a találgatásaikkal.
A Suttogó völgy új gazdája korántsem volt éltes korúnak mondható. Épp a dolog ellenkezője bizonyosodott be. Lady Catherine Ashby elbűvölő, harminc esztendős fiatalasszony volt és özvegy. Már önmagában e két dolog is kíváncsiságra adott okot.
A hölgy azonban nem igyekezett kielégíteni a kíváncsiskodókat. Nem csupán ezt mulasztotta el, de valósággal visszavonultan, elzárkózva élt. Nem vett részt a társasági összejöveteleken, teadélutánokon, táncestélyeken, nem járt a hölgyek jótékonysági egyletébe, de még templomba sem. Nem fogadott látogatókat és ő sem fordított időt arra, hogy összebarátkozzon a szomszédaival, vagy a helyiekkel.
Lady Ashby idejét egészen más elfoglaltságok kötötték le, melyeknek vajmi kevés közük volt a bálokhoz és hasonló kellemes tevékenységekhez.
A kor társadalmilag elfogadott ideológiája szigorú elvárásokat támasztottak a hölgyekkel szemben és igencsak szűk korlátok közé szorították őket. Általánosságban kevés mozgásteret és érvényesülési lehetőséget kínált az élet a női nem képviselőinek. Az alacsonyabb sorban élő nők mindig is dolgozni kényszerültek, hogy eltarthassák magukat és családjukat. Vagyonos, tehetősebb nőtársaik sem jártak sokkal jobban. Dolgozniuk ugyan nem volt szükséges, de egyéb más izgalmat sem tartogatott nekik az élet. Egy nemes hölgy életcélja a szerencsés házasságkötés lehetett mint az érvényesülés egyetlen elfogadott módja. A fiatal lányok mindent elkövettek, hogy megfeleljenek ennek az eszmének és az elvárásoknak. Elszántan tanultak énekelni, hangszeren játszani, kézimunkázni, ügyesen kártyázni és arra készültek, hogy tökéletes, odaadó feleségek legyenek, majd gyermekeket neveljenek. Mi kellhet ennél több a boldogsághoz?
Glastonburyben is minden hajadon és lányos anya gondolata e téma körül forgott. Minden nőtlen férfiemberre kiterjedt a figyelmük kortól függetlenül. Mivel egymás riválisaiként versengtek, ügyeskedtek egy-egy jómódú úriemberért, külön szerencsének tartották Lady Ashby özvegyi minőségét.
Az özvegyek sorsát elrendezettnek tekintették. Számukra már nem sok újat és meglepetést tartogathatott az élet. Részük volt a boldogságban, szomorúságban, nem várták el tőlük, hogy szépek, szórakoztatóak legyenek. Ellenkezőleg. Szinte kötelező volt, hogy egy finom kis mélabú lengedezzen körülöttük. Hiszen mit kínálhat még az élet egy asszonynak, aki elvesztette a társát és támaszát?
Számukra az illendő viselkedés a visszafogottságot, szerénységet és némi bölcsességet jelentette. Örömtelen mindennapjaikba a gyermekeikről, illetve családtagjaikról való önzetlen gondoskodás hozhatott kevés fényt. Ez volt az általános szemlélet. Ha akadt asszony, aki nem eszerint viselkedett, az csupán rosszalló véleményekre számíthatott.
Ha nem így lett volna, Lady Ashby megjelenése, fellépése és külső adottságai sok fejtörést okozhattak volna a helyi hölgyeknek.
Minden bizonnyal igen nagy felháborodásra adott volna okot, ha tudják, vagy csak sejtik, mennyire hidegen hagyta Mrs. Ashbyt a környezete véleménye. Túlságosan lefoglalták saját gondjai, semhogy a másokra gyakorolt benyomásokkal törődjék.
Így arról sem volt fogalma, hogy a szomszédos birtokon élő Mrs. Williams komolyan elhatározta, hogy elnyeri a barátságát és jóindulatát.





Mrs. Williams sosem volt szép a szó igazi értelmében, de határozottságával ügyesen pótolta esetleges hiányosságait. Igaz meggyőződéssel vallotta, hogy a családi összetartás mindenek felett áll és valamennyi adódó problémát megold, melyet az élet gördít az útjába.
Mrs. Williams nem állhatta a titkokat, rejtélyeket, szeretett a dolgok végére járni. Egy év is eltelt, mióta a szomszédos birtok új gazdára lelt és ő még nem találkozott a háziakkal. Kötelességének érezte a látogatás kezdeményezését, mert azt vallotta, hogy a szomszédokkal jó viszonyt kell ápolni.
- Nem gondolnám, hogy tovább kellene várnunk, Mr. Williams – jelentette ki férjének egy szép nyári napon.
- Mire készül, kedvesem? – kérdezte Paul Williams a könyvéből felpillantva.
- Természetesen egy vizitálásra Lady Ashbynél.
- Nem állíthat csakúgy be hozzájuk, mikor senki sem hívta! – figyelmeztette Mr. Williams a nejét.
Az asszony könnyedén legyintett. A mozdulatból jól látszott, hogy ezt gyakorta alkalmazta, ha a férje okvetetlenkedett.
- Ugyan! Ha erre várnánk, sose ismernénk meg őt jobban. Ki hallott már ilyet, hogy a szomszédságban élők nem tartják a kapcsolatot?! Ez nagyon nem járja, különösen itt nálunk. Talán valami rejtegetnivalója van a grófnénak, vagy ki tudja miért élnek ilyen visszavonultan.
- Ön rémeket lát és nem létező titkokat sejt minden mögött, amiről még nem sikerült mindent kiderítenie. Nem való a tolakodás, hagyja őket békében! Majd ha elérkezettnek látják az időt, bizonyosan megjelennek a társaságban – jegyezte meg a férj.
Margaret Williams bosszúsan felsóhajtott.
- Ha magán múlna, ez még évekig is eltartana.
- Kegyed türelmetlensége akár visszafelé is elsülhet. A nemesemberek nem szeretik, ha nyomást gyakorolnak rájuk, kiváltképp a hölgyek.
Az asszony felszegte az állát.
- Márpedig én holnap meglátogatom a Suttogó Völgy udvarházát! Elinort is magammal viszem, hadd láthasson egy igazi grófnét.
Mr. Williams nem tiltakozott, tudta jól, úgyis hiábavaló kísérletezés volna.
Másnap az asszony befogatott a kocsi elé és lányával, Elinorral felkeresték a szomszédos birtokot. Már az előtérben elkerekedett a szemük és később a szalonba lépve valósággal leesett az álluk a berendezés és a dekoráció igényességét látva. Nem is annyira a jólét megnyilvánulása nyűgözte le őket, hanem a letisztult ízlésről árulkodó visszafogott elegancia.
Ám igazából csak akkor lepődtek meg, amikor az ajtón belépett a ház úrnője. Lady Ashby magas, karcsú asszony volt, fényes sötét haját vaskos fonatokban a fejére tűzve viselte. Nem túloztak a szépségét dicsérő mendemondák. Bőre világos volt, szinte sápadt, szemei haragoszöldek, telt ajka halványpiros, akár a dércsípte rózsa. A tekintetében volt valami erő, ami arra késztette az embert, hogy ne kerüljön vele összetűzésbe. Nagyon egyszerű barna selyemruhát viselt, semmi hivalkodó nem volt rajta, se egy fodor, se csipke, de még ékszer sem.
A hölgyek kölcsönösen szemügyre vették egymást. Margaret Williams kissé testesebb asszony volt, szőke hajába ősz szálak vegyültek, kék szemei mindig élesen villogtak, színtelen szemöldöke alatt. Lánya, Elinor jóval csinosabb volt és édesapja szerencsésebb vonású külsejét örökölte. Szőke volt és kék szemű, akár az anyja, de a hasonlóság ezzel véget is ért. Ilyen erős egyéniségű asszony mellett a lány csak másodhegedűs lehetett. Sokkal visszafogottabb jelleme kedvessé tette és szerethetővé.
A grófné közelebb jött. Meghajlással üdvözölték egymást a hölgyek.
- Miben segíthetek? – kérdezte.
- Lady Ashby, Mrs. Williams vagyok, ő a lányom Elinor. Az önök szomszédai vagyunk. Engedelmével, az idősebb jogán vettem a bátorságot, és egy év után úgy éreztem, kötelességem meglátogatni önt. Nem illő, hogy itt lakunk egymás mellett és még szót sem váltottunk – mosolygott Mrs. Williams.
- Üdvözlöm, asszonyom, kisasszony! Ne álldogáljunk! Kérem, foglaljanak helyet! – intett a grófné és teát hozatott mindnyájuknak.
- Meglep a látogatása Mrs. Williams, de nem bánom. Tudnia kell, hogy mi itt csendesen, visszavonultan élünk, nem kívánunk ezen változtatni.
- Önök fiatalemberek, milyen szomorú, hogy nélkülöznek minden mulatságot.
- Miből gondolja, hogy híján vagyunk a mulatságnak? Nem mindenkinek jelenti ugyanaz a szórakozást. Biztosíthatom, nem unatkozunk – nézett az asszonyra a grófné szép ívű szemöldöke alól.
- Ó, persze, hogy nem! Nem is gondoltam ilyesmire – mentegetőzött Mrs. Williams. – Kérem, ne vegye tolakodásnak, hogy felhozom a témát, de tudnia kell, hogy mi itt mindnyájan szeretnénk jobban megismerni önöket. Két hét múlva bált rendezünk és nagy megtiszteltetés volna, ha elfogadnák a meghívásunkat. Nagy szeretettel elvárjuk önt és kedves családtagjait a házunkba.
A grófné lassú mozdulattal visszahelyezte a teáscsészéjét a tálcára, majd felpillantott.
- A húgomnak kímélnie kell magát minden izgalomtól, őt ki kell mentenem máris. Gyengélkedik és az orvos eltiltotta mindenféle megterhelő foglalatosságtól.
- Tehát betegeskedik a kedves testvére?
- Nem nevezném betegségnek. Első gyermekét várja és nagyon rosszul viseli az állapotát.
– Igen sajnálatos, de természetesen érthető. Mielőbbi jobbulást kívánok neki.
- A testvérem nevében is köszönöm, Mrs. Williams.
- Nos, akkor nem marad más, minthogy önnek kell képviselnie a háza népét, Lady Ashby.
A grófné már éppen kifejezésre akarta juttatni, mennyire nem hajlandó engedni a nyomásnak, amikor váratlanul az eddig hallgató Elinor szólalt meg.
- Kérem, Mrs. Ashby, fogadja el a szüleim tiszteletteljes invitálását és jöjjön el a bálra! Az emberek kíváncsiak és mindenféle légből kapott ostobaságokat találnak ki önökről. Titkokat sejtenek ott, ahol semmi okuk rá. Nagy örömünkre szolgálna, ha jobban megismerhetnénk és jó viszonyt tarthatnánk fent önökkel.
A lány kedves szavai és anyjáénál jóval szerényebb fellépése meggyőzte a grófnét és úgy határozott, enged a kérésnek.
- Miss Williams, ön képes elérni nálam, ami csak igen keveseknek sikerül. Elfogadom a meghívást és egyúttal meg is köszönöm.
A továbbiakban szokványos hétköznapi témákról szólt a társalgás, mint az időjárás, vagy a házba való beköltözés nehézségei.
A látogatás után Mrs. Williams elégedetten távozhatott, hiszen elérte, amiért jött. Lady Ashbyt rokonszenvesnek találta, jó benyomásokat szerzett róla, elismerte, hogy igen művelt, szép asszony és az ismerősei körében máris ódákat zengett a ladyről.





Catherine Ashbyt nem hozta különösebben lázba a bálra való készülődés. Belátta, hogy bármilyen kényelmes is, a végtelenségig nem húzhatja ezt a remete életmódot. Pár rövidre szabott nyilvános megjelenéssel kifizeti a kíváncsiskodókat és ezzel elintézettnek tekinti a társasági életet. Nem vágyott emberek közé menni, üres, semmitmondó és felesleges csevegésekbe bocsátkozni.
Catherine hat éve volt özvegy. Fiatalon, tizenkilenc esztendősen lépett házasságra George Ashby gróffal és éltek boldogságban. Míg egy nap a férfi szerencsétlen lovasbalesetben szerzett fejsérülése miatt hirtelen elhalálozott. Csupán őt év felhőtlen együtt töltött házasság jutott neki osztályrészéül. A grófné ifjú özvegyként beletemetkezett a gyászba, elmerült a veszteség fekete tengerében. Megjárta a poklok mélyét, a magány szívet szaggató démonaival küzdött. Mivel nyilvánosan nem volt illő viselni a fájdalmat, akkoriban vonult vissza mindennemű társasági megjelenéstől.
Majd miután megvívta a maga harcát a gyásszal, hűvös, távolságtartó és kemény asszonyként állt fel újra. Magára maradt, így saját kezébe kellett vennie az élete irányítását, a pénzügyeket és minden egyebet, mely dolgokkal általánosságban a férfiak foglalkoztak. A szülők igen korai halála, hamar felelősségtudatra és józanságra nevelte. Nem volt többé valakinek a lánya, felesége, akit irányítanak, fel kellett ismernie, hogy kizárólag önmagára számíthat, ha talpon akar maradni.
Jelentős vagyon felett rendelkezett és bár nem kellett minden pénzügyi és üzleti tranzakcióról neki személyesen döntést hoznia, mégis mindent ő felügyelt.
Többé nem gondolt a szívére, tán nem is volt szíve, csak egy üresen kongó mellkas, melyben fekete csend honolt.
Egyetlen öröme volt az életben, hat évvel ifjabb testvérhúga, Vivienne. A grófné teljes odaadással szerette a testvérét, még kicsapongó életmódot folytató férjét, Dixon Hanning ballépéseit is hajlandó volt elnézni. Mr. Hanning jóképű, vidám természetű fiatalember volt, de a felelősségérzet valamilyen okból teljességgel hiányzott az erényei közül. Mentségéül szolgált, hogy őszintén szerette a feleségét, Viviennet és elhalmozta figyelmességével. A házaspár nehéz időszakot tudhatott maga mögött. Az asszony első terhessége balszerencsésen megszakadt, Vivienne elvetélt.
Catherine, mivel amúgy is új otthont keresett, menekült a régi kastélyból az emlékek elől, felajánlotta a húgáéknak, hogy tartsanak vele. Mindannyiunknak jót fog tenni a környezetváltozás és egymás támogató közelsége, szeretete.
Alig pár hónapja aztán Vivienne ismét áldott állapotba került és az orvos szigorú utasítására mindentől kímélnie kellett magát, hogy a várandóssága zavartalanul zajlódhasson le. A Hanning házaspár is új házat keresett gyarapodó családjuk számára, mindössze annyi haladékot adtak maguknak, míg a gyermek megszületik.
Vivienne természetre alig hasonlított szeretett nővérére. Ő nem tartotta magát olyan erősnek és szilárdnak, tisztában volt saját jellemének gyengeségeivel. Fájt a nővérét szomorúnak és magányosnak látnia, elfogadni, hogy lemondott a boldogság reményéről.
Mrs. Hanning külsőségekben is eltért a testvérétől. A haja világosabb árnyalatokban játszott, szemei barnák voltak és néhány centiméterrel alacsonyabbra nőtt.
- El kell menned a bálba, Cathy! Rém kedves gesztus Williamséktől, hogy meghívtak – mondta Vivienne.
A kitárt ablaknyílásban állt, míg nővére a rózsákat rendezgette a vázában. Már nem viselt fűzőt, alakján kezdett látszani az állapota. Esze ágában sem volt elszorítani magát és veszélyeztetni a gyermekét.
- Szemernyi kedvem sincs hozzá, elhiheted – morogta Catherine.
- Mi történhet? Legfeljebb jól érzed magad. Talán nem volna olyan szörnyűség. Ideje kimozdulnod, emberek közé menni, csevegni és bezsebelni a kedves bókokat – mosolygott Vivienne.
- Nincs szükségem bókokra – húzta el a száját az idősebb nővér, majd felszisszent. - Aú! – ahogy egy éles és alattomos tüske a bőrébe fúródott és vér serkent az ujjbegyéből. Szájához kapta a kezét és lenyalta a vért.
- Talán még táncolsz is, és találkozol pár érdekes emberrel. – Vivienne odalépett mellé, hogy megnézze az apró sérülést.
Egy pillantást vetett a tűhegynyi piros pöttyre, látta, hogy nem komoly a baj. Ha már a kezében tartotta Cathy ujjait, kedvesen megszorította.
- Azt akarom, hogy szabadulj ki ebből a kalitkából, ebből az elegáns börtönből, ahová te magad zárkóztál be! Tudom, hogy itt biztonságban érzed magad, de látom, hogy nem vagy boldog.
- Boldog, Vivi? Az én boldogságom elúszott, amikor George meghalt. Ne beszéljünk erről, kérlek! – húzta vissza a kezét Cathy.
- Bár veled tarthatnék én is! Egy pillanatig sem engedném, hogy kimérten magadban álldogálj és idő előtt távozz arról a bálról anélkül, hogy táncolnál, vagy akár egy pohár puncsot igyál! Mert tudom, hogy ezt fogod tenni.
- Nem vagyok abban a helyzetben, hogy úgy viselkedjem, mint a hajadon leányzók. Aligha hiszem, hogy ezek között az emberek között egy is akadna, akinek épp az én társaságom hiányzik. Csak egy grófnét akarnak látni életnagyságban.
- Majd Dixon gondoskodik róla, hogy jól töltsd az estét.
- Dixon? – vonta fel a szemöldökét Catherine.
- Attól, hogy én nem mehetek, őt még nem kell okvetlenül megfosztanunk a lehetőségtől, hogy szórakozzon. Egy férfinak kell adni ennyi szabadságot és ne feledjük, hogy neked is elkél egy kísérő.
-Úgy tűnik, ehhez az elhatározásodhoz ragaszkodsz.
- Úgy van. Ne is ellenkezz!





.........hamarosan jön a második részlet, ami kicsit többet villant fel. :)

Tetszik a hangulata? Ugye mennyire más, mint akár Morwenék világa? A fantasyről nem is beszélve.

2011. augusztus 10., szerda

Jó estét Mindenkinek!

Korábban, amikor befejeztem a blogok feltöltését, tettem egy ígéretet, hogy majd hírekkel szolgálok az új írásaimról. Ez most itt az a perc.

Miután - (ha nem is végleg, de időlegesen) - lezártam Morwen és társai történeteit és a két részes fantasyt is megírtam, valami egészen másra vágytam. Új műfajban akartam kísérletezni. Vajon képes vagyok elszakadni a vámpíroktól, az izgalmaktól? Elvégre 6 könyv ebben a témában elég sok. Tudok-e valós, egyszerű és sérülékeny halandó figurákkal is történeteket szőni? Sikerülhet akciók, buja szenvedély és laza, vagány szövegek nélkül is könyvet írnom? Vagy a számomra olyan kedves kárhozott szereplőim már túlságosan beivódtak a lelkem legmélyére? A sötét hangulatú történetek teljesen elrabolták az 'ártatlanságomat', ami az írást illeti? Tudnom kellett a válaszokat.
Így olyan műfajhoz nyúltam, ami totálisan más időben és stílusban is a korábbiaktól.

Mivel fiatal koromtól fogva igen nagy rajongója vagyok Jane Austennek és korának többi nevesebb íróinak, egyféle tisztelgésként kosztümös klasszikus regényt írtam. Sosem lehetséges hozzá méltót írni, de vettem a bátorságot és kicsit elmerültem az ő világában. Majd elválik miféle sikerrel.

A regény címe: Suttogó völgy.

A könyv nem szerepel blogon sehol. Jelenleg a kiadóknál várja a sorsát. 6 kiadónak küldtem el és most várakozok. - Nem állítanám, hogy türelmesen.
Lehet nekem és a könyvnek drukkolni! :)

Íme a rövid ismertető:

Csak nőknek! Csoki evős, sóhajtozós forró estékre remek olvasmány! Eredeti, nem fan-fic!

Ismerjük meg Lady Ashby életét, ahogy fiatal özvegyasszonyként egymaga kénytelen kemény kézzel irányítani a családja és saját sorsát. Megkapó, esendő személyiségét hamar megkedvelhetjük, ahogy a többi szereplő sem hagy minket érintetlenül. Tartózkodó viselkedése ellenére kínos helyzetekbe bonyolódik, amelyekből nem is olyan egyszerű sértetlen becsülettel kimenekülni. Nem hiányozhatnak a történetből, a rosszakarók, kacér hajadonok, erős akaratú anyák, hősszerelmes ifjak és természetesen a vonzó férfi sem, aki alaposan feldúl mindent, de leginkább főhősünk nyugalmát.


Bekukkanthatunk a szigorú elvárásokkal teli, szövevényes és kalandos társasági élet rejtelmeibe. A szereplők talán túlságosan is romantikára hajlamos természete sok bonyodalmat szül. Félreértések, viszonzatlan vagy éppen eltitkolt érzelmek kavalkádja kuszálja össze a szálakat. Élesen megrajzolt, kedves és kevésbé szerethető karakterek sorsáért izgulhatunk. Nem hiányozhatnak a bizsergető jelenetek sem. Régi korok alapértékei szabják meg életük mindennapjait, megkövetelve a tisztességet, a becsületet, melyek a mai ember számára sokat vesztettek valós értékükből. Az elegáns úri viselkedés páncélja alatt, érző szívek, szenvedélyek, parázs gyűlölet és körmönfont mesterkedések bújnak meg.

Nincs más dolgunk, mint kényelmesen elhelyezkedni és elmélyülni a grófné cseppet sem unalmas életében.

A banner:


Mit szóltok hozzá?
Később előfordulhat, hogy teszek fel részleteket belőle. - már ha kíváncsiak vagytok.

Üdv:
Ash

2011. augusztus 6., szombat

Éjszakai gondolatok

Sziasztok!

Legelőször, köszöntöm a régi kedves Olvasóimat, akik kitartóan és hűségesen nyomon követték az eddig online megjelent írásaimat. Hálával gondolok Rátok, mert nélkületek nem lett volna merszem az első regényem, a 'Bukott angyal' után a többit is blogra feltenni. Ha Ti nem biztattok, a folytatások és a fantasyk most is csak a polcomon várnák a sorsukat.
Csodás embereket ismerhettem meg közületek és örülök, hogy van akivel folyamatosan kapcsolatban vagyunk.

Az új Látogatókat is sok szeretettel üdvözlöm és ajánlom figyelmetekbe az eddig blog formájában elérhető írásaimat.


Azért jött létre ez az oldal, mert némi rendet akartam teremteni a káoszban.
Nyolc blog nyomon követése és kézben tartása lassan nehézkessé vált. Szükség volt egy ún. központi blogra, ahol mindent egyben megtalálhattok. Mivel weboldalt nem tudok alkotni, viszont blog-gyártásban már van egy kis rutinom, inkább -egyelőre- ezt a változatot választottam.


Azokról az írásaimról, melyeket nem teszek fel blogra, itt majd kaphattok egy kis információt, ízelítőt. Ha van kedvetek hozzászólni, beszélgetni, bátran megtehetitek.

...addig is... Üdv Mindenkinek!

Ash

2011. augusztus 4., csütörtök

Ha lassan is, de....

Haladok az oldal csinosításával.
Furcsa ez, hiszen már 8 db sikeres blogot alkottam, most mégis nehezebb a dolgom.

Ezúttal nem a szereplőim szólalnak meg, hanem jómagam/is/.

Amíg én ügyködök, csinosítgatom és próbálom gatyába rázni az oldalt, várjatok türelemmel!

Üdv:
Ash

2011. augusztus 2., kedd

Előkészületben!